Két éve kezdődött ez a korszak és most lezárul. Hanna kijárta a Bilimbo-t, szeptembertől nagyóvodás lesz. Leírhatatlan, ez idő alatt mennyi mindent tanult, fejlődött, okosodott. És most picit bajban is vagyunk... A beszoktatásról annyi szó esik, ami könnyek nélkül ment. A kiszoktatásról miért nem beszél senki?
Könny szökött a szemembe, mikor visszaolvastam a blogon az első Bilimbo-s napokról szóló bejegyzést, előtörtek az emlékek, mikor Hanna még beszélni sem tudott... Aggódtunk, fog-e tudni egyedül enni, inni és hogy figyelnek-e majd rá, mikor az udvarra mennek fel a lépcsőn... Könnycsepp nélkül szokott be a közösségbe és lett teljes értékű tagja 20 hónaposan. Igaz, az első időkben Ildi óvó néni szoknyáját fogva, majd a látóhatáron belül kellett tudnia Őt, hogy teljes legyen a biztonság, - mai napig nem tudom, hogy Ildi hogy tudott kiszökni előle a mosdóba.-
Ahogy nőtt Hanna, ez a tér is kitágult. És az ő személyisége is egyre jobban kinyílt. Barátokat szerzett. - Botondhoz hozzá is akar menni feleségül! - Eszter fonást kér reggelenként, a kerti levendulát a párnája alá dugdossa, hétvégén gyakran Ildiz le minket, nem csak engem, hanem az apját is, felismeri az M betűt, megtanult csukott szájjal enni... Rajtunk kívül Ők ismerik Hannát a legjobban.
Felbecsülhetetlen kincs, hogy a legjobb helyen tudhattuk a lányunk. Ha pár napos megszakításokkal, de beröpült a Bilimbo kapuján, hazafelé már csalogatni kellett. Felbecsülhetetlen, hogy megismerkedhetett a Montessori játékokkal, hogy tudja milyen a csendjáték és örömét leli benne, hogy nyitott a világra, a zenére, a nyelvekre és hogy az ott tanult, tapasztalt, érzékelt dolgokat mind haza is hozta nekünk.
Köszönjük a sok nevetést, gondoskodást, figyelmet, síráskor a vigaszt, a sok ölelést és mosolyt, a megszámlálhatatlan dalt, mesét, mondókát, a gyönyörű alkotásokat, a sok segítséget, bátorítást, bizalmat, biztonságot, szeretetet. Köszönjük a teret a szabadsághoz, a türelmet, a tiszteletet. Köszönjük a mindennapi visszajelzést, a feledésbe nem merülő sztorikat, bizonytalanságban a megerősítést, köszönjük, hogy mi is tanulhattunk, együtt, Veletek. És bár előttünk a nyár és megannyi tábor vár még Bilimbo-ban Hannára, valami most mégis lezárul. És ha jövőre be-benézünk majd látogatóba a nagyovi után, tudom Hanna ezt fogja énekelni:
"Somvirág, somvirág, aranysárga a világ.
Kakukkfű, kakukkszó, kirándulni volna jó!
Fűzfasípot faragni, fűzfalóval lovazni,
Árkon-bokron által, háton hátizsákkal,
menni, mendegélni, egyszer hazatérni."
