2016 Legjei

Az idei év sem volt egyszerű, ha visszatekintek. Sokat rohantunk, dolgoztunk, küzdöttünk, neveltünk, kiabáltunk, sírtunk, nevettünk, sírva nevettünk. Nem volt a legjobb év, de volt számos pillanat, amire szívesen emlékezünk...

Hanna leggyakoribb szava 2016-ban: Oszkááár!

Oszkár leggyakoribb szava 2016-ban (az Anyán kívül): Nemáár!

Oszkár kedvenc mesefilmje: Mignonok

Hanna kedvenc dala: https://www.youtube.com/watch?v=MO8nwyRlipk (Lego friends – Girlz)

Legszabadabbak: nyáron a Balaton parton, mikor néztük a naplementét

Legédesebb: mikor Oszkár meglátta a szülinapi tortáját (aztán míg fotóztuk, szépen csendben beletúrt az ujjával oldalt, amit csak utólag vettünk észre)

Legboldogabb: nyáron a Bükkben

Legcukibb: mikor Hanna sír, Oszkár odarohan, megkérdezi mi a baj, két kezébe veszi Hanna arcát és azt mondja mély hangján: Hanna ne sírj!

Legnagyobb hős: Oszkár aki fél éve nem eszik tejet és tojást, és nem hisztizik ha mellette túró rudit esznek

Legszomorúbb: Hanna volt, mikor megmondtuk neki, hogy ebben az évben még nem mehet iskolába

Legtöbb kiesett fog: Hannának 5, szerencsére másnak nem esett ki egy sem J

Legnagyobb színész Bob: egyértelműen Oszkár, aki képes úgy összeszakadni, hogy lehajtja a fejét, előre lógatja a kért karját és meggörnyedve jár, nem tudom honnan szedte ezt a figurát, de ilyenkor nincs olyan ember, aki nem zabálná meg, szóval eléri a célját

Legkitartóbb: Hanna, mert egész nyáron, ősszel és télen feladatlapozott, matekozott, olvasni tanult és szinte nincs olyan nap, hogy ne készülne az iskolára

Legaggasztóbb: mikor a gyerekorvosunk diagnosztizálta mitől fáj több napja Hanna lába: csípőízület gyulladás, ami miatt 1,5 hétig itthon feküdt

Legnagyobb büntetés: Hannának ez a 1,5 hét és hogy egész decemberben nem mehetett táncra

Legjobb döntés: karácsonykor, ha két napra is, de elmenni Miskolcra a családhoz

Legnagyobb nevetés: reggelizünk, Oszkár megszólal: Anya csaj? Gábor: Az én csajom. Majd Oszkár: Anya Oszkár csaja!

Legjobban izgultunk: itthon a tv előtt, mikor Gábor élő adásban volt kétszer is!

Legnagyobb büszkeség: hogy ezeket ő nagyon lazán kezelte, mi meg itthon izgultunk helyette

Legkellemetlenebb: mikor a közös karácsonyi fotózáskor gyalogoltunk -2 fokban egy órát, majd kiderült, hogy lemerült az elem az önkioldóban, így nagygéppel nem tudtunk közös képet készíteni, csak selfiet

Ami kimaradt: ezek a képek, amiken a gyerekek mintha összebeszéltek volna, milyen fejet vágjanak

Legkedvesebb képeink 2016-ból

Legmesszebb ahonnan ránk nyitottak: Tajvan

Legtöbb külföldi megnyitás: USA

Legtöbb klikket kapott bejegyzés: Beszédes kétéves http://hangyafarm.blogspot.hu/2016/09/beszedes-keteves.html

Legnagyobb köszönet: Gábornak, hogy elvisel, hogy támogat, hogy összetart, hogy irányt mutat, hogy szeret

Köszönöm, hogy olvastok!

Boldog Új Évet! Találkozunk jövőre!

* Az itt látható kép és szöveg a szerző tulajdona (a szerk.)

Az én karácsonyom

Szenteste előtti utolsó nap. Rohanás, sütés, főzés, kapkodás. Nézem a listám. Pipa, pipa, és van egy pár kérdőjel. Knédlit nem lehet kapni sehol, ahogy celluxot sem. Ezeket leszámítva minden hozzávaló megvan egy nagyszerű karácsonyhoz. 

Bejgli a sütőben, fenyő a teraszon, hal a hűtőben, szaloncukrok bekötözve, ajándékok csillogó papírba csomagolva várják a szentestét. 

De mi is kell a karácsonyhoz? Fenyőfa, díszek, csillogás. Bejgli, ajándékok, gyertyafény. Mennyből az angyal, halászlé, csillagszóró. Elsőre talán ezek jutnak az eszembe. De valójában ezek csak tárgyak, megszokott klisék, bevésődött dolgok, kiegészítő díszek. A karácsony semmit nem érne gyerekzsivaj nélkül, összenézések nélkül, nagy nevetések nélkül, ölelések nélkül, meghatottság nélkül, könnyek nélkül, család nélkül. És ha a boltban beszerzett tárgyak nem jelentik a karácsonyt, akkor a lista egyszerű. 

Nekem Ők a Karácsony.   

Békés, Boldog Karácsonyt kívánunk!

* Az itt látható kép és szöveg a szerző tulajdona (a szerk.)

A tesó

A tesó

elmenni vele a világ végére, felmászni együtt a tetejére

van ki megfogja a kezed, ha bajban vagy néha rákenheted

megtanít a türelemre, aminek néha sírás a vége

letelepszik melléd, puha, meleg, együtt játszani vele csudijó lehet

ha kicsi még, vigyázol rá, ha megnő, majd ő vigyáz terád

ha feldühíted, csapkod, egy mosollyal megvigasztalod

ha sírsz odarohan, két kis kezében az arcod, simogat

ha beteg vagy, ápol, üres bögrével kínál és betakar

függöny mögött fél napig bunkerozni

zacskóval felröppenni, fel az égig, messze szállni

éjszakára szállást kérni, hasonlókat kitalálni

az ismeretlent felfedezni, mindenben benne lenni

elmenni vele a világ végére, felmászni együtt a tetejére

van ki megfogja a kezed, ha bajban vagy néha rákenheted

megtanít elvenni, visszaadni, felezni, szeretni

és a végtelenségig szeretve lenni…

a tesó 

* Az itt látható kép és szöveg a szerző tulajdona (a szerk.)

Vagány vegán

Nálunk minden étkezésnek kulcsszerepe van. Hétvégén már reggeli előtt megkérdezik a gyerekek, mit főzünk ebédre? És gyakran eszünk meleget hétköznap vacsorára is. Persze nem 4 órán keresztül készülő töltött káposztára kell itt gondolni, hanem gyorsan összeüthető vacsorákra, amit a gyerekek is szeretnek és mi is. És amit ehetnek… Na, itt kezdődnek a galibák.

Hanna és Oszkár feltűnően jó étvágyú gyerekek. Ezt úgy kell érteni, hogy Hanna többet eszik, mint én. Ami meglepő, és senki nem hinné el, csak az, aki látja. Oszkár úgyszintén jó étvággyal megáldott gyermek. Nem csodálkoznánk, ha az oviban/bölcsiben egyszer csak szólnának, hogy szeretnék, ha dupla ebédpénzt fizetnénk be a gyerekek után. Persze vannak olyan időszakok, egy-egy betegség miatt, vagy csak úgy, hogy láthatóan kevesebb fogy a tányérról, akár több napig, de a következő hetekben behozzák a „lemaradást”. Alapvetően mindenevők vagyunk. Gábor két éve vezette be, hogy nem eszik sertés húst semmilyen formában, amit mi is betartunk, mert azt vettük észre, jobb az immunrendszerünk, kevesebbszer vagyunk betegek.  A sertés húst könnyű helyettesíteni. Aztán úgy alakult a nyáron, épp mikor Oszkár egyáltalán nem evett húst, hogy ez a helyzet tovább bonyolódik.

Oszkárnak több hétig folyt az orra, szénanáthára gyanakodtunk, ezért kaptunk egy beutalót az allergológiára. A bőrteszt kimutatta, hogy Oszkár a fűfélékre allergiás. A vérvizsgálaton viszont kiderült, hogy tejfehérjére és tojássárgájára is érzékeny, emiatt az immunoglobulin értékei is alacsonyabbak voltak a normálnál. Az eredményt telefonon közölte a doktornő és jól megijesztgetett: ilyen értékekkel nem járhatna Oszkár közösségbe! Biztos beteges. Szigorú diéta kell, azonnal dietetikus és immunológus. Gáborral tanácstalanak voltunk, ez a mi gyerekünk eredménye? De hisz Oszkár egy barna szemű, kreolos bőrű gyerek, aki még soha nem kapott antibiotikumot sem! Neki tejallergia? És tojás? Ugyan már, tej és tojás diéta? A tojást eddig sem szerette, majd nem azt kap reggelire… És amúgy sincs vész, hiszen ha reggelre megihatja a szokásos gyümölcstea adagját és banánt is ehet, akkor nagy baj nem lehet!

Reggeli tea

És ezt mégis hogy?

Aztán meglepett az első bevásárlás, ami máskor 15 perc volt, most 1 óra alatt sikerült. Mert minden egyes terméket ellenőrizni kellett, hogy van-e benne tej, tejpor, tojás, tojáspor és ezek különböző formái… Laktózmentes termékek persze vannak, de Oszkár nem eheti még azt sem. Valahogy mégis helyettesíteni kell a tejet, tejfölt, tejszínt, joghurtot. Kikísérleteztük, mi az, amit megeszik mandulatejjel, rizstejjel, kókusztejjel főzve, és ha nem is minden nap, de a túró rudi helyett is lehet kapni gesztenye marcit, a formája, csomagolása nagyon hasonló. És vannak rizspudingok és szójatermékek (amiben van elvileg ösztrogén, és csak ritkán vesszük). És létezik szójatejföl (a színe szürke) és létezik rizstejből készült krém, aminek nagyon hasonló az állaga, mint a főzőtejszínnek. Persze az ízük teljesen más, vagy épp semleges. A mandulatejet kifejezetten szeretjük. Az áruk meg, na, arról inkább ne is beszéljünk! A tojást minden főzéskor egyszerűen csak kihagyom. Sütéskor meg olyan recepteket keresünk, amiben eleve nem kell, vagy minimális és csak a fehérjét rakjuk bele. A héten sütött mézesbe sem volt se tej, se tojás, mind elfogyott.

A dietetikus mellett találtunk egy nagyon jó immunológus orvost is, aki megvizsgálta a mi fiunkat és azt mondta, egészséges, nincs baj ezekkel az értékekkel, tartsuk a diétát tavaszig, aztán újra csinálunk egy tesztet.

Azóta Oszkár visszaállt és újra húsevő, de még milyen! Nyáron pár hétig valóban vegán volt, pont az első aggasztó hetekben, se hús, se tej, se tojás. Egy vagány vegán. Azért elszorul a szívem, mikor a bölcsiben mesélik a gondozó nénik, hogy ma kefír volt uzsonnára és Oszkár búslakodott, hogy ő mézes kenyeret kapott. De nem féltem, mert tudom pár hét és itt a tavasz és az egésznek vége. És amúgy is, a mézes kenyérből is megevett négyet! J

* Az itt látható kép és szöveg a szerző tulajdona (a szerk.)

Minden (kép) ami nyár

Tudom, elég sok minden kimaradt. Pörgetem a telefonomban a képeket. Legalább egy évszakkal le vagyok maradva, már ami a blogot illeti. De –próbálom mentegetni magam – két gyerek mellett, munka mellett, háztartás mellett, a mindennapi rohanás és logisztika mellett is hiányzik hogy rögzítsem a történéseket, és lelkiismeret furdalásom van emiatt rendesen. Úgyhogy most gyorsan írok, hogy enyhítsek ezen valamit. Sőt, minden héten írni fogok. Legalábbis decemberben. (Ilyen felelőtlen kijelentést…)

A szeptember úgy elröppent, szinte észre sem vettük. Októberben még nem akartuk tudomásul venni, hogy itt az ősz. A nyár annyira jól telt, hogy bármikor megismételném, ha lehetne. A  munka – ovi – bölcsi mellett 3 hetet töltöttünk itt-ott, és szuper szerencsénk volt - talán most először - az időjárással is. Június végén egy hetet töltöttünk a Bükkben, ez volt a nyár első igazi 30 fokos hete. Oszkár élvezte, hogy szabad. Hanna sokat repült az apjával, és voltak vicces pillanatok, mikor 8 m magasban felakadt egy fára Gábor gépe. Kirándultunk, vagy csak úgy voltunk. Néztük a mókusokat, este a gyerekek szentjános bogarakat üldöztek, vagy az évek óta az eresz alatt tanyázó békát figyelték, éppen merre kuruttyol. Hallgattuk, ahogy zizeg a falevek között a sün. Járatlan utakon indultunk, hegynek fel, völgynek le és a kicsi is bírta a gyaloglást. Aztán megünnepeltük Oszkár második szülinapját. Legalább kétszer. Én még soha senkit nem láttam így örülni semminek, mint amikor Oszkár megpillantotta a szülinapi tortáját. Fantasztikus volt ezt az örömöt átélni és vele együtt nevetni. Feledhetetlen pillanatok…

Aztán jött az augusztus, egy hetet töltöttünk a Balatonon egy szuper apartmanban, amit még áprilisban foglaltunk le jó előre. (Pedig már akkor sem volt nagy választék, és minden jobb és árban jobb szállást lefoglaltak.) Az apartman meglepő módon pont olyan volt, mint a képeken, és az idő is szuperül alakult. (Ezen idegeskedtem áprilistól, mit csinálunk, ha az idő rossz lesz?) Hannát ki sem lehetett rimánkodni a vízből az apjával együtt. Oszkárt annyira nem kötötte le a víz, többnyire a napágyon szöszmötölt a kagylókkal, amit Hanna talált a vízben, a parton labdáztunk, vagy a környéken barangoltunk.

Augusztus végén nehéz volt visszarázódni mindannyiunknak a régi kerékvágásba. Aztán szeptember végén ráhúztunk még egy hetet a Bükkben, szintén 30 fok, micsoda mák! J Hulló falevelek, gomba illat, hűvösebb esték. Újra Rákóczi pince kettesben. Előtte beugrottunk Gáborék szüleihez, ahol előkerült egy-két régi doboz tele fényképekkel. Egy időutazás volt, ahogy egyre jobban beleástuk magunkat: Gábor nagymamája fiatalon, anyukája gyerekként, ruhák, lobogó hajfonat piros masnival, rokonok, kirándulások... Minden egyes megsárgult papír egy emlék. Felbecsülhetetlen érték. Ahogy remélem egyszer ezek is azok lesznek. Fotózni kell, nincs mese. És néha meg írni is.  

* Az itt látható kép és szöveg a szerző tulajdona (a szerk.)