0. nap. Ülök a sötétben, hallgatom Hanna szuszogását. Megnyugtat. A másik szobából gyereksírás. Egy évvel ezelőtt is kórházban voltunk. Akkor született. Nem tudok aludni. A szék egyre kényelmetlenebb. Ezerszer átgondoltam, mit rontottunk el… A héten kétszer jártunk a körzeti gyerekorvosnál, aki csak legyintett a 40 fokos lázra és Hanna pirosodó szemére. Másnapra Hanna szemhéja a triplájára dagadt. Annyira, hogy egyáltalán nem tudta kinyitni és égővörös lett. Azonnal hívtuk a magánrendelőt, ahova korábban terhesgondozásra is jártunk. Soron kívül fogadtak minket a Rózsakert Medical Centerben. - A pénzzel minden megvehető? Az egészség is? – Dr Gudor Orsolya megvizsgálta Hannát, és már mondta is a diagnózist: vírusfertőzés, több napos láz miatt legyengült immunrendszer, majd bakteriális fertőzés a szemen. Gyógyszer: antibiotikum. Intravénásan. Magyarul kórház. Sírás. - Talán, ha Gáborra hallgatok és a körzeti orvos helyett rögtön ide jövünk… - A szék egyre elviselhetetlenebb. Abszurd, hogy a legtöbb kórházban nem lehet bent aludni a gyerekkel. De így is hálásak vagyunk Gudor doktornőnek, hogy végigtelefonálta a lehetséges gyerekosztályokat, hogy felleljen nekünk egy baba-mama szobát. Mindhiába. És tegyük hozzá halkan, azt sem volt egyszerű elintéznie, hogy egyáltalán Hanna mellett maradhassak éjszakára. A Föld legkényelmetlenebb székén. 1. nap. Hanna az I. számú Gyermekklinika Csecsemőosztályának unikornisa. Csodájára járnak a rezidensek, hogy láthassák a kiskalózt. Akár belépőt is szedhetnénk. A fél orvosbrigád első ránézésre úgy gondolja, sebészeti esettel van dolguk. Nekem kell felvilágosítást adnom, hogy nem esett el, nem ütötte be a szemét, ez bizony bakteriális fertőzés. Az osztályon megjelent a szemész is, Hannához jött. Megtudja a rezidenstől, hogy a kiskalóz bizony fertőző. Majd a folyosón hezitál, hogy egyáltalán megvizsgálja-e, mert nem szeretné, ha az ő kislánya is elkapná a kórt. Nagy kegyesen felhúz egy gumikesztyűt és bejön vizsgálni. Kezdek ideges lenni, és nem csak azért, mert 30 órája nem aludtam. Majd az egyik nővérke odasúgja, megüresedik egy baba-mama szoba. Végre aludhatok.
2. nap. Jó hír, hogy a szemét már résnyire ki tudja nyitni a kalózlány. A rossz hír, hogy még mindig lázas. Napi kétszer kapja az antibiotikumot vénásan. És kb. ugyanennyiszer kell lecserélni a boxkesztyű méretű kötést a kezén, mert folyamatosan piszkálja. A gyógyszerosztásnál a szőke kék szemű rezidenslányoknak nem sír, a zord külsejű fehérköpenyeseknek azonban nem kegyelmez sem éjjel, sem nappal. Alapvetően jó kedélyű, egész nap virgonckodik a kiságyban. Az RMC-s Gudor doktornő felhívott minket, Hanna hogyléte felől érdeklődött. Milyen gyógyszert kap, ki a kezelőorvosa, mikor mehetünk haza. Nem hiszem, hogy ez munkaköri feladata lenne. De leírhatatlanul jól esik. Talán ő egy igazi fehérköpenyes - nyugati fajta. Fehér köpeny nélkül. - Merthogy a magánrendelőben nem szokás ilyet hordani, csak frusztrálná a betegeket. Milyen igaz.
3. nap. Az orvosok jönnek-mennek. A nővérek és a takarító nénik már ismerősként üdvözölnek minket. Úgy néz ki, mi már soha nem jutunk haza. Senki nem tud semmit. Nincs idő semmire. A fehérköpenyesek vonulnak, egymás közt latinul csevegnek, néha úgy érzem szánt szándékkal, hogy a szülő direkt ne értsen semmit. Nincs idő kérdezni. Nincs információ. Minden kilátástalan. Hanna szeme egyre szebb, azonban láza még mindig van. Újabb vérvétel következik, amit persze a nővérkétől tudok meg. Hárman fogják le pici kis testét, bömböl, hisztizik, felém nyúl, hogy mentsem meg. Látom a félelmet a szemében…
4. nap. 10 percre kiszakadtunk a kórházból. A bohócdoktorok még Hannát is megnevettették. Tapsolt, és tátott szájjal figyelte, hogy énekelnek, zenélnek, buborékot fújnak és életet lehelnek az egész osztályba. Szuperek voltak! Hőemelkedés. Szem teljesen kinyit.
5. nap. Vérkép jobb. Felcsillan a remény. A legzordabb fehérköpenyes benyit, és magyarul beszél. Talán holnap hazamehetünk. Persze, ha lázmentes marad Hanna. Holnapig fújogatom.
6. nap. A zárójelentésre közel fél napig vártunk. Vártunk, míg megírják a rezidensek -nem tudták, mit írjanak rá-. Aztán vártunk, míg az osztályvezető átjön az osztályra és aláírja. Újra otthon. Bármennyire rossz volt ez a pár nap, bármennyire nem értünk egyet a keleti fehérköpenyes mentalitással, sem a magyar egészségügy egész rendszerével, a kalózlány meggyógyult. És ez nekünk mindennél fontosabb.
