2017 Legjei

Visszatekintve 2017-re jó évet zártunk. Persze voltak hullámvölgyek, de magaslatok is és onnan érdemes kitekinteni. Sokat utaztunk, jöttünk, mentünk, láttunk, nevettünk, tanultunk. Voltak könnyek, mélypontok, rácsodálkozások, felébredések, hosszú és még hosszabb napok, de nem panaszkodtunk, mindenki tette a dolgát és ez így volt jól. Boldogan búcsúzom 2017-től, engedem had menjen. És új fogadalmakkal izgatottan, pozitívan várom 2018-at, had jöjjön!

Legtöbbször ezt hallottuk Oszkártól:

- Baba vagyok

És természetesen:

- Hannaaaaa!

Legtöbbször ezt hallottuk Hannától:

- Oszkáááááár!

Legbüszkébb: minden reggel, mikor látom, hogy Hanna átlépi az iskola nagy kapuját

Legboldogabb: a természetben, a Bükkben, a Mátrában, Ausztriában, együtt

Legmeghatottabb_01: minden szülinapon sírok, ez van

Legmeghatottabb_02 és egyben a legédesebb: mikor a 10. házassági évfordulónkon meglepetés vacsorával készült Gábor a kedvenc hotelünkben, mikor megöleltem enyhén párás szemekkel Oszkár megtörte a csendet:

- Óóóóó, de cukik vagytok!

Legbuzgóbb: Hanna, aki úgy szervezte, hogy minden nap legyen különórája az iskolában vagy azon túl, de a félévben még egy házit sem felejtett el

Legviccesebb: mikor Oszkár úgy hív, hogy Kisanyám

Legkitartóbb: Oszkár ahogy 3,5 évesen feladatlapozik, színez és koncentrál és nem hagy félbe semmit, amibe belekezd

Legdurvábban sírva nevetős: Ausztriában a hegy tetején volt több nagyméretű állat fából, ami vagy mászóka volt, vagy kilátó, vagy hinta…. mindegyiket megnéztük, kivéve egyet nem, mert az messzebb volt. Oszkár már nagyon fáradt volt és nyűgös és elkezdett szemerkélni az eső, így úgy gondoltuk, jobb ha lemegyünk a hegyről. Még utoljára megkérdeztük Oszkárt, hogy tuti biztos, hogy az utolsó állatot ne nézzük meg? Ő azt mondta, hogy tuti ne. Így felszálltunk a felvonóra, azzal a tudattal, hogy a héten már nem jutunk fel, mert nem üzemel a felvonó. 2 perc csend, majd 20 méter magasan Oszkár közölte, hogy akkor mégis megnézné az utolsó állatot... Innentől Gáborral sírva röhögtünk a tehetetlenségünkben, mert vissza már nem fordulhattunk. Majd jövő nyáron megnézzük!

Legnagyobb könyvmoly: Hanna olvasott a legtöbbet, áprilistól összesen 12 könyvet, 120-150 oldalas kisregényeket

Legszabadabbak: Ausztriában mikor úttalan utakon kirándultunk

Legprofibb: Hanna volt, mikor az őszi divatanyagba fotóztuk a Nők Lapja Évszakokba, engem is meglepett mennyire fegyelmezett, mennyire hamar teremt kapcsolatot, mennyire közvetlen. Szuper képek lettek, Hannának pedig egy nagyszerű élmény volt!

Legcikibb-cukibb: ahogy Oszkár szemrebbenés nélkül szólít le vadidegen gimnazista lányokat az ovi előtt az utcán és cukiskodik velük, majd mikor elmennek, közli hogy: „Szeretem a lányokat, a kicsiket, a közepeseket és a nagyokat.”

Legjobb dolog az idei karácsonyban: hogy idén Hanna zongorázott minden nap karácsonyi dalokat

A gyerekek kedvenc mesefilmje 2017-ben: Gólyák (talán) a Gru 3 mellett

Hanna kedvenc zenéje 2017-ben: minden, amire táncolni lehet és ő mindenre táncol, de talán Adele-t szereti a legjobban (ha kitalálja melyik a kedvence, pontosítok)

A kedvenc filmem 2017-ben (szerintem Gáboré is): Baby driver – a zenék miatt egyszerűen megunhatatlan a film!!!

Kedvenc zeném 2017-ben: Sky Ferreira – Easy (Baby driver)

https://www.youtube.com/watch?v=esV8bKn8_Js

Legkedvesebb képeink 2017-ből

Legtöbb külföldi megnyitás: Németországból

Legtöbb klikkelés: 2017 decemberében 2050

Legjobb döntés volt 2017-ben hogy pozitívan állunk mindenhez és nem ülünk itthon

Legújabb fogadalmunk az újévre: a jó dolgokon nem érdemes változtatni, ezért már pakolunk is! juhééj! BÚÉK!

Legnagyobb hála és köszönet: Gábornak, hogy kitart mellettem, hogy támogat, hogy nem enged letérni az útról, hogy szeret

Köszönöm, hogy olvastok!

Boldog Új Évet! Találkozunk 2018-ban is!

* Az itt látható kép és szöveg a szerző tulajdona (a szerk.)

A beszédes 3,5 éves

Oszkár elcsen az asztalról egy gombot, kérdőn ránézek, mire hátradugja a kezét és megszólal:

 - Nincs semmi, ami nálam van!

Hanna tanítja indiánszökkenésre:

- De hogyan tudok elszökni indiánul?

„Ezt nem bírom kibírni.”

A szavak elején a „j” betűt rendre „h”-nak ejti, pl:

-  Hézuska (Jézuska)

- hég (jég)

„Baba vagyok, örökre!”

Reggel 6.45, ülünk az autóban csendben, Oszkár hosszan kémleli az eget:

-  Minket követ a Hold! Azért mert azt hiszi, hogy emberek vagyunk. Felmegyek az égbe és elkapom!

„Korog a szívem.”

Beteg, velem alszik. Mozdulatlanul fekszem, próbálok aludni, de ő csak forgolódik, ficereg fél órája. Rászólok, hogy jó lenne most már elcsendesedni, mert hajnali kettő, mire ő:

-  Anya, nem tudok tőled aludni!

„Ez képesztő!” (elképesztő)

Legfontosabb kérdése (főleg ha rosszat csinált): „Barátok vagyunk?”

„Te vagy az életem!”

-  Tudod miért kell dolgoznia anyának? – kérdezem mikor nem hagy a laptopnál.

- Tudom. Mert éhes vagyok.

Odabújik, kezébe veszi az arcom, belenéz komolyan a szemembe és megszólal:

- Anya, én téged soha nem felejtelek el!

„Anya, nem tudok aludni, mert fáj a zoknim.”

Oszkár hadilábon áll a színekkel és ahányszor felhozzuk a témát, észrevétlenül kikerüli:

-  Most ne beszélgessünk a színekről!

„Bárcsak… bárcsak… bárcsak Anya lennék!”

-  Oszkár, ez milyen színű? - kérdezi Hanna, mikor együtt lapozgatnak egy könyvet. Mire Oszkár:

- Most nem érek rá.

Este úton hazafelé Oszkár elmesélt egy igaz történetet, amit rögtön lejegyeztem, miközben dőltünk a nevetéstől:

„Én már egyszer voltam sivatagban. A meleg sivatagban. A sivatagnővel. Koszos volt. A sivatagban lakott egy házban. A háza sivatagból volt. A színe olyan volt, mint a felhő. De most ne beszélgessünk a színekről. Tevén mentünk a sivatagban, csupaszon. A teve olyan színű volt, mint a kapcsoló, tudod. Fagyit ettünk, epreset, túróst. Volt ennivalója is: csoki. Hóembert dobáltunk és játszottunk. A sivatagnőnek a haja olyan volt, mint a fű. Láttunk még egy sivatagnőt, aki jött még velünk. És ennyi. Fuss el véle, amíg meghalnak a mesék.”

* Az itt látható kép és szöveg a szerző tulajdona (a szerk.)

Leghosszabb éjszaka

December 23-a éjszaka talán a leghosszabb éjszaka az egész évben. Amíg a gyerekek békésen alszanak a kuckójukban, a konyhában halk sürgés, forgás tapasztalható. A bejgli a sütőben, és megint kiszakadt! – Ez a legfőbb ismérve a tökéletes bejglinek. –  Aprónak nem mondható kezek kötözik annál gondosabban – szinte megtervezve – a szaloncukrokat.  A minőségellenőrök komolyan veszik a munkájukat, azon is dolgoznak éjszaka, melyik csomagból kerüljön a fára, és melyikből az asztalra. A maradék bejgli töltelék is lassan eltűnik a lábas aljáról, a forralt bor elpárolog. Egy-egy apró ajándék még csomagolásra vár. Hol a karácsonyi terítő? Nincs szalvéta. A 24-e délelőtt is hosszú lehet… Fa kint, hal bent, kacsa vár, bejgli hűl. Illat száll, a jókedv átjár. 

Boldog Karácsonyt kívánunk! 

* Az itt látható kép és szöveg a szerző tulajdona (a szerk.)

Minden nap - 2017 ősz összefoglaló

6.45 Ülünk az autóban. Szól a Tilos rádió. Egy-egy házban most kapcsolják fel a villanyt. Rácsodálkozunk. Sok még sötétben. A közvilágítás hagy némi kivetnivalót. Körforgalom, suhanunk a 10-esen, 6.50. A felüljárótól jobbra mézeskalácsként kivilágított házikók. Majd mínuszban fagyoskodó ridegtartásban nevelkedett lovak keresgélnek élelmet a megdermedt talajon. Hogy nem fáznak!? Előttünk kel fel a nap minden reggel, csak egyre később. Ébredezik a forgalom, csak mi előbb kelünk, jó reggelt! 7.00 Kolossy tér. Emberek rohannak át a zebrán munkába sietve. A Tiloson hírek, egy veszélyeztetett állatfajról van szó, mi lehet ennél fontosabb!? Két napig ugyanaz. Hanna előveszi a reggelijét. 7.03 közvilágítás kikapcs. Az utakon ugyanazok az autók. Ugyanazok az emberek. 7.05 a játszótér mellett suhanunk, és én megint megígérem, ha jobb idő lesz, eljövünk. Mint minden reggel. A kanyarban galambok és sirályok harcolnak a szétszórt kenyérhéjakért. Egy csapat felénk tart. 7.08 a Margit körúton nyitják az asztalos műhelyt. A pici pékség kirakatában ugyanaz a fény villog hónapok óta. A dohánybolt előtt melegedő hajléktalan már a megszokott helyén, csak egyre több rajta a ruha. A bankban a biztonsági őr rendezgeti az ügyfeleknek kirakott brossúrákat. 

A Délinél ugyanaz a fehér busz áll a mi sávunkban elakadásjelzővel. Gábor hangosan kinevet, mert komolyan azt hiszem, minden reggel ugyanaz. – Persze nem mondom el, hogy nekem is gyanús, mert délután is ugyanott áll. – 7.15 begördülünk a suli elé. Hanna még megissza a baracklevét, az két perc. Ráadom az iskolatáskát, a cuccait a kezébe, két puszi, ölelés és elindul a kapu felé. Hátranéz legalább kétszer, mosolyog, integet, majd eltűnik a nagy ajtóban. 

A suliban a gyerekek a Tűzoltó utcai Gyermekklinika lakóinak gyűjtöttek az advent idején,

Hanna kora reggel az adományával

7.20 parkolunk az ovi előtt. Nincs hely. Sosincs. Aztán mégis. Oszkár még megeszi az utolsó falatot. 7.25 nyitjuk az ovit. Általában elsőként - de van egy kislány, aki néha beelőz. Nem verseny. Oszkár birtokba veszi a játékokat és az óvó nénit. Még kintről bekukkantunk az ablakon, de ő észre sem vesz. Kicsit bánt, de szemmel láthatólag nagyon jól érzi magát, elengedem. Csak nekünk hiányoznak már akkor, abban a percben. Aztán indul nekünk is a nap. Jobb esetben szerzünk magunknak reggelit, együtt, valahol és rohanás.

Az első 3 hét úthengerként ment végig rajtam, de ma már hiányozna. Bevallom, kelhetnénk 20 perccel később is, indulhatnánk 7 körül lazán, kényelmesen, de akkora a rizikófaktor, hogy beérünk-e a suliba időben…Talán. Lehet. Ezeket a szavakat egyikőnk sem szereti. Így marad a reggeli rutin 5.30, 6.00, 6.45, 6.50, 7.00, 7.03, 7.05, 7.08, 7.15, 7.20, 7.25. Minden reggel. Minden nap. Mindig velük. Mindig.

A hétvégéken pedig:  

* Az itt látható kép és szöveg a szerző tulajdona (a szerk.)

Úton útfélen - 2017 nyár

Így utólag visszanézve fantasztikus nyarunk volt. Pörgetem a képeket a mobilomon, merítkezem a sok élményben. Nyáron háromszor voltunk a Bükkben, felejthetetlen napokat töltöttünk Ausztriában és a nyár végét megkoronáztuk egy pár napos mátrai pihenéssel, csak hogy biztos ami biztos, feltöltődjünk a suli kezdésre.

Nekünk a Bükk - és mondhatom, hogy a gyerekeknek is - az otthonunk. Különbséget kell tennünk itthon és otthon között, erre pár évvel ezelőtt Hanna hívta fel a figyelmem, és milyen igaza volt! Budapesten élünk, itt van a bázis, itt vagyunk itthon. De a Bükkbe is mindig haza megyünk. Hannáék most először töltöttek egy teljes hetet külön tőlünk a nagyszülőknél, ahol fantasztikusan érezték magukat. A nyáron Oszkár biciklis bandita lett, Hanna pedig görkoris Cindy, mi más!?

Jöttünk, mentünk, láttunk a Bükkben és itthon is. Gábor repült, mi meg bóklásztunk Répáshuta felett a régi mészégetőnél. Oszkár tücsköt, bogarat figyelt, Hanna meg pillangókat csalogatott.

Az osztrák nyaralásunk előtt legalább két héttel figyeltük a helyi időjárást, de borzasztó állapotokat jósolt a meteorológia. 9-12 fok nap közben, folyamatos eső, nyár közepén. Gondoltuk, vagy lemondjuk az utat, vagy elő a gumicsizmákkal és a meleg holmikkal. Aztán mégis belevágtunk és elindultunk, lesz ami lesz alapon, ha esik, ha fúj, jól fogjuk érezni magunkat. És valami hihetetlen szerencsénk volt: 20 fok, napsütés, néha egy-egy felhőszakadás kíséretében. Egy gyönyörű kis zsákfaluban volt a szállásunk, és milyen véletlen, hogy a hotel üzemeltetői magyarok voltak. – Pedig abban reménykedtünk, egy magyar szót nem fogunk hallani. –

Soha nem felejtem el, mikor Hanna és Oszkár vacsora után barátkozott az osztrák gyerekekkel a játszószobában és először hallottuk Hannát németül beszélni. Csak a gyerekek kérdéseire válaszolt, de valami felemelő érzés volt, nagyon büszkék voltunk rá. Oszkár meg kb. 2 perc alatt elérte, hogy mindenki őt babusgassa, szóval ő aztán minden nyelven megérteti magát. J

Hanna videoblogot készített az útról, a legviccesebb az volt, mikor valami rejtélyes oknál fogva eltévedtünk az autópályán és Szlovákiában találtuk magunkat, és ezt Hanna teljesen aggódva konferálta fel. Ausztriában gyönyörű helyeket fedeztünk fel. Minden nap kirándultunk, felvonóztunk – kicsit aggódva, hogy Oszkár simán ki tud esni 20 méter magasan, de neki eszébe sem jutott kiesni - , piknikeztünk, finom ételeket ettünk és még múzeumban is jártunk. Az időjárás pedig nekünk kedvezett. Talán a legnagyobb élmény, mikor a hegyi kis tóban fürödtünk, jéghideg volt, de emiatt egyikőjük sem panaszkodott, engem kivéve. A gyerekek lila szájjal sem akartak kijönni a vízből. Gábor meg, mint egy helyi lakos… J

Augusztus végén nagyban készültünk az iskola és óvoda kezdésre. Nagy változások előtt álltunk, Oszkár ovis lett, Hanna sulis. És mivel nekünk csak szeptember 4-én kezdődött a tanítás, ezért még az utolsó napokat kihasználva elugrottunk a Mátrába a kedvenc helyünkre pihenni pár napot. Kirándultunk, fürödtünk, feltöltődtünk és itt ünnepeltük a 10. házassági évfordulónkat. Minden másodpercet maximálisan kihasználtunk, hogy felkészüljünk egy új korszakra.  

* Az itt látható kép és szöveg a szerző tulajdona (a szerk.)

Tavasz

Kihagytam pár hetet, hónapot. Tudom, minden mentegetőzés felesleges, hogy egy háztartás, két gyerek, három magazin, sötétben indulás, sötétben érkezés, napi 60 km csúcsforgalomban, esti házi feladat ellenőrzés, pedig csak 24 órából áll egy nap. Szóval, most minden felesleges szövegelés és önsajnálat helyett belevetem magam az év utolsó napjaiba és gőzerővel pótolom, amit csak tudok. És ömlesztem a képeket a legfontosabb eseményekről, élményekről, pillanatokról, pár gondolattal fűszerezve. 

Év elején több fogadalmunk is volt Gáborral. Az egyik, hogy idén mindenhez teljesen pozitívan állunk. Ez így a vége felé járva nagyjából be is jött. - Jó, persze volt pár elgyengülésem, de összességében mindketten tartottuk magunkat az elhatározásunkhoz. Érdemes kipróbálni! - A másik fogadalmunk, hogy többet megyünk, utazunk, kirándulunk, hogy lássunk, tapasztaljunk, halljunk, együtt a gyerekekkel. Kora tavasztól jöttünk, mentünk, láttunk és nagyon jó volt! Ha az idő engedte hátizsákkal, sátorral akár egész napra is elbóklásztunk a környékünkön és csodás helyeket fedeztünk fel.  Rossz időben pedig irány egy múzeum!  Soha nem gondoltam volna, de Oszkár 3 évesen kész múzeumfüggő lett, természettudományi, mátrai, mese, vagy a mezőgazdasági múzeumot akár századjára is újranézné.

Tavasszal Gábor részt vett a Műcsarnokban a 2017. Nemzeti  Szalonon a munkáival, Hanna nagyon büszke volt rá, ahogy mi is. A képen ez elég jól látszik szerintem.  J

Hanna tavasztól elkezdett könyveket olvasni, úgy igazán. Magától írogatott is. És újra ezerrel készültünk az iskolai felvételire, amin tavaly is volt, de akkor a kiszemelt suli azt mondta, hogy Hanna érjen még egy évet. És csak most látom, hogy mennyire igazuk volt. Sokkal magabiztosabb lett, és a maximalizmusa már nem görcsösséggel párosult, hanem nyugodtsággal. De így is nagy volt az izgalom, hogy vajon idén sikerül-e bejutnia a „csoda suliba”. Persze volt más alternatívánk is, ha ez mégsem jön össze. Egy másik német kéttannyelvű iskola tárt karokkal fogadta volna. De felvették! Nagy volt az öröm. J

Elbúcsúztunk az óvodától, de csak egy kis időre. Lezárult egy korszak a nyár kezdetével, Hanna iskolás lett. Mert ahogy kilépett utoljára az óvoda kapuján, onnantól iskolás. Átalakítottuk a gyerekszobát, aminek mindketten nagyon örültek és megkapta végre az iskolatáskát. Aztán kezdődhetett az utolsó kötetlen, szabad nyár... 

* Az itt látható kép és szöveg a szerző tulajdona (a szerk.)