Hanna újra a konyhában

A sütéssel mindig hadilábon álltam. A kezdeti fellángolás már csírájában alábbhagyott, mikor összeesett az első piskóta, sós lett az édes, vagy kopogós keményre sikerült az elvileg porhanyós linzer. Sikerélmény zéró. De ahogy közeleg a karácsony, minden évben újra jön a fellángolás. És most már nem csak én próbálkozom.

Az Évszakok téli lapszáma a nyomdában, halleluja! Munka kipipálva egy időre. A karácsonyi nagytakarítás már októberben kész volt. - Ez azt is jelenti, hogy lassan újra hozzá lehetne kezdeni. – A konyhában egyre többet serénykedünk Hannával és keressük a tökéletes, de annál egyszerűbb süti receptjét... Hosszú próbálkozások sora után csak most jöttem rá, hogy a sütés és főzés valójában két teljesen különböző dolog. Míg főzésnél mi adjuk a mértéket a fűszereknek, nem történik égszakadás, ha valamit ki- vagy belerakunk, fő az alkotási szabadság. Sütés esetében lássuk mi a helyzet...

Hanna mandulás keksze

Hozzávalók:

1 vaníliarúd

100 gr mandula

1 tojás

3 csepp vanília aroma

150 gr liszt

100 gr vaj

100 gr étkezési keményítő

100 gr porcukor

Egy nagy tálba beleöntjük a lisztet. Szem előtt tartva, hogy lehetőleg a legtöbb liszt a tálba érkezzen. És ne mellé.

Majd szép sorjában mindent beleöntünk. A keményítőt, a porcukrot és a vajat.

A korábban ledarált mandulát.

Majd a tojást. Egyeseknek az is szempont, hogy minden csepp tojásfehérje belekerüljön a tésztába.

Ehhez nem elég teljesen megfordítani a poharat. Ütögetni is kell.

Nagy szerencse, ha az aromás flakon rendesen be van zárva és nem úsztatja el a lisztet.

Jöhet a tészta kidolgozása. Még jó, hogy többet raktunk bele mindenből. Éljen az alkotási szabadság!

Ha a tészta összeállt, kettévágjuk és két hengert sodrunk belőle, majd mehet pihenni a hűtőbe.

Egy óra elteltével kb. 1 cm vastag szeletekre szeljük és gombócokat gyártunk belőlük.

A gombócokat kivajazott tepsibe rakjuk és lisztbe mártott villával lelapítjuk őket. Majd mehetnek 15 percre a 170 fokos sütőbe. Gábor porcukorral, én házi baracklekvárral, Hanna natúr ette még melegen. Inkább linzergombóc lett, mint keksz. Kérdeztem Hannától, ízlik a süti? Mire röviden azt válaszolta: Hanna sütötte. Az élmény a lényeg, nyugtáztam. Aztán eszembe jutott anyukám, a tökéletes zserbója, a  dupla adag töltelék miatt kiszakadt mákos bejglije és a réges régi mondása: Nem baj, majd megeszik a gyerekek! 

Aranyhaj

Gábor a konyhában épp a vasárnapi ebédet készíti. Zöldségfasirt rizs kapros szósz illata száll. Hannával a kanapén türelmetlenkedünk, mikor ehetünk már. Aztán teljes egyetértésben kitaláljuk, mivel üthetnénk el az időt. Déryné Széppataki Róza Aranyhaj szerepében...

VÉGE

Évszakok

Hallani, ahogy a sárguló faleveleket felkapja a szél. Hanna tobozokat gyűjt a kis fenyves mélyén. Az erdő ezer színben pompázik még utoljára, aztán szép csendesen elmúlik minden. Hogy valami egészen új dolog kezdődjön…

A nyár valóban észrevétlenül elrepült. Gyorsan történt minden. Több szempontból is új korszak kezdődött. Hanna egész napos bölcsis lett, én pedig - ha külsősként is -, de visszatértem a munkába. Újra a reggeli rutin, minden a megszokott időben történik. Gyors reggeli, tükör, a kávé gőzölög, rohanok. Na, ez most egészen máshogy néz ki. Öltöztetek, kakaóztatok, újra öltöztetek, noszogatok, reggeliztetek. Míg az apja Hanna cipőjét húzza, addig csak az enyém a fürdő. A liftben jobb kezemben a forró kávé, ballal villám sebességgel ellenőrzöm Hanna egyszarvúját és az összes további kellékét, amivel a Bilimbóba megy, hogy most kivételesen ne kelljen félúton visszafordulnunk. Közben fejben már egy egészen más helyszínen vagyok.

Új kihívások. Lavírozunk az egyensúlyt keresve, a mérleg nyelve mégis kileng. A lelkiismerettel számolni kell. Mert címlapszervezés közben csak kétszer gondoltam rá, hogy most vajon mit csinál, kire mosolyog. Aztán az is előfordult, ha Gábor nem szól rám, hogy indulnom kell a gyerekért, akkor csúnyán elkésem. Pedig tudom mennyire vár. Annyira, hogy az apjával fél órákat ücsörgünk délutánonként a miniovi díványán, mert Hanna addig uzsonnázik, amíg van elemózsia a tányérban. Nem az övében. Hanem abban a nagyban, amiből szednek az összes többi gyereknek. Szerencsére a kisasszony zökkenőmentesen vette az akadályokat és boldogan ment egész nyáron a királylányos, mesés, boszorkás, zenés és még hosszasan sorolhatnánk milyen táborba.

    

Persze a nyár folyamán próbáltunk becsempészni kisebb megszakításokkal rövidebb és még rövidebb szusszanásokat a Bükkben. Amit Hanna annyira élvezett, hogy rá is húzott még pár napot nélkülünk, a szüleimmel. Életében először. Minket már a Bükkszentkereszt táblát elhagyva kínzott a hiány. Míg ő reggel 8-tól űzte a ház körül a bogarakat, verset tanult és futkározva énekelt a réten, mi majd megvesztünk. Nincs igazság. Az élet kegyetlen.

És még kegyetlenebb. Mert mikor máskor lesz beteg a gyerek, aki január óta egy náthát nem kapott el? Lapzárta hetében. Láz 39.5, a vírusra nincs gyógyszer. A hisztis lábadozó irányította az itthon minden kívánságát leső Nagymamát és természetesen az apját.

A reggelek két hónap elteltével sem gördülékenyebbek, én mégis szeretem. Bár a pelenka lekerült a kishölgyről, szerinte a nagylányság igazi mércéje, vajon beletalál-e a gabonapelyhes kanállal a szájába csukott szemmel. És ha nap közben óriási is a hiány, este mindent bepótolunk. Mese olvasáskor lekuporodok az ágya mellé a földre. Ő az ölemben, szemben velem, simogat puha kis ujjaival, majd belém fúrja magát, feje a vállamon. Minden szépen lassan lecsendesedik és ő újra csak az enyém. Az ágyba bújva megkérdezi, hogy ugye én vagyok az ő anyukája. Mondom hogy igen. Még utoljára sorra veszi, hogy a nyár után jön az ősz. Ősszel jön a hideg. Télen esik a hó, a gyerekek korcsolyáznak. És a Jézuska hozza a Karácsonyt... Örök körforgás.

Hanna szólás - mondás

Folyamatosan csacsog, mi meg nem győzünk jegyzetelni. Őszinte és legtöbbször döbbenetesen logikus egy két-és-fél éves gondolatai. A világról, ami körülveszi. Róla, rólam és rólad.

Mekkora vagyok! - kiált fel. – Kinőttem magamat!

"Akkora vagyok, mint egy hófelhő!"

– Mondd azt hogy... Harry Potter!
– Helikopter! - próbálja Hanna.

– Na, majd akkor nézheted meg, ha már ki tudod mondani - jegyzi meg az apja.

   Hanna felsóhajt:  

– Tuudtaaaaam!

Az arcomat vizslatja közelről, majd megállapítja:

 – Anyának hold van a szemében.

Apja felé rohan tárt karokkal és ezt mondja:

– Apa! Szeretni akarlak!

– Sírtam. - meséli nekem a kiságyban.

– Mikor? - kérdezem meglepődve.

– Május után.

„Én egy szamócavirág vagyok!”

Hanna rosszban sántikál, Gábor rászól:

– Kapsz egy akkorát!

– Nem kérek!

Apja kezében egy magazin. Hanna megkérdezi:

– Mi ez, újság? Mi újság?

A konyhában a kuka mellett lomol.

– Mit csinálsz? - kérdezem.

– Feltalálok csodaszép dolgokat!

„Szeretlek apám!”

Nyafog, fáradt:

– Egyszerűen nem bírom elviselni magamat!

„Apa, rakd el a szemügédet - szemüveg -, hogy ne piszkáljam!”

Vacsorázunk az étteremben, a pincér odajön hozzánk, hogy megkérdezze minden rendben van-e. Mielőtt bármit is szólhatna, Hanna ránéz: 

– Mizu?

„Ez a mese olyan vicces, mint egy hófelhő!”

Utazunk, Hanna megszólal:

– Éhes az autó!

– Nem, most etettük meg nemrég - magyarázza Gábor.

– Tele van a pocija, akkor biztos nem éhes, hanem szomjas!

A lovarda mellett suhanunk, amikor Hanna a rétre mutat:
– Nézd, szénabálna! Olyanon már ültem!

„Köszönöm szépen, csillagok az égen.”

„Köszönöm szépen, virágok a réten.” 

– Barkóbázom - közli. – Te ki vagy? - kérdezi tőlem.

– Én anya vagyok - mondom. –  És Te ki vagy? - kérdezek vissza.

– Én Nikon vagyok.

Hanna megkóstolja a padlizsánkrémet és felkiált:

–  Ez aztán az aztán!

„Annyit eszem, hogy megfájdul a fülem.”

Hanna sürget reggeli közben:

– Eszed a tiédet Anya? Etesselek?

Apja kérdezi egyik délután:

– Te kije vagy anyának?

– Én a virága vagyok.

Halandzsázik, magyaráz, nem értem. Visszakérdezek. Tovább halandzsáz, majd csalódottan rám néz:

– Hagyjuk!

„Apa van egy ötletem… Felmászunk kint egy fára és elmegyünk vadászni. Van kedved?”

Sárkány és királylány

Mire kiértünk a Hármashatár – hegyi repülőtérre, persze hogy elkezdett esni az eső. Hanna elénekelte párszor a Süss fel napot, és láss csodát, az eső varázsütésre elállt. Mégsem a kocsiban fogjuk megenni a piknikre szánt rántott csirkét a gyömbéres limonádéval. De most mégsem a piknik és az eső volt a lényeg, hanem a sárkány és a királylány.

Gábor megmutatta a kezdeti fogásokat, onnantól Hanna átvette az irányítást. Ugrált és futkosott örömében. A sárkány meg csak repült és repült.

És ha néha a földön landolt, azt egyszerűen ráfogtuk a szélcsendre. Vagy arra, hogy Hanna az ebéd ideje alatt sem nagyon akarta elengedni a sárkány madzagot. Nehogy megszökjön.

Természet, csöpögő eső, hangyás pléd, és egy darabka nejlon madzaggal. 

És nemcsak a sárkány szárnyal, de a mi lányunk is. A boldogságtól.

Mese Mese Mátra

Mint egy elvarázsolt erdő. Tele titokkal, megfejthetetlen rejtéllyel. Néha zord, néha rideg, mégis hívogat. Kiismerhetetlen. Ahol mérföldkövenként változik az időjárás. Egyik pillanatban a nap barátságosan süt, majd hirtelen orkán erejű süvítő szél fogad. Talán ez a szeszély és titokzatosság vonz minket. Újra. És újra.  


Ahogy múlik az idő, változunk mi is. Míg régen azt mondtuk édes, ma már tudjuk, a jó bor száraz. És ahogy repülnek az évek, egyre erősebben vágyunk vissza a természetbe. Tizenévesen szinte karnyújtásnyira volt a Bükk, most meg Budapestről sóvárgunk utána. Ma már más az érték, máshova kerül a hangsúly. És ha a Bükk a szívünk csücske is marad, mert közhely, de valóban „sorsod Borsod”, mi múlt héten mégis a Mátra felé vettük az irányt.

Hanna 8 hónapos lehetett, mikor Galyatetőn töltöttünk egy hetet. A Mátra akkor szeptemberben a legbarátságtalanabb arcát mutatta, a ködtől az orrunkig se láttunk, nemhogy a szálloda saját mini vadasparkját. De az elmúlt napok Mátraházán mindenért kárpótolt. Tökéletes majdnem egy hét. Valahol ott kezdődik a történet, hogy a hotelnek csak a koordinátái ismertek, nincs se utca, se házszám. Már akkor tudtuk, hogy jó helyen járunk. A levegő kristálytiszta. A szálloda makulátlan. Míg egész héten az ország minden más pontján borongós idő volt, ott szinte végig sziporkázott a nap.

Délelőttönként kirándulás, Kékes és a Mátra kisebb falvainak bebarangolása. Galyatetői minivadaspark, az állatok kézből etetése, játszóterezés. Mátraházi fapados lángosozás. Erdei úttalan utakon biciklizés. Hanna Gábor mögött hangosan kurjantgatott, hogy „Juhéj!” amikor a dombról száguldoztunk lefelé egymás mellett. Amerre szem ellát, minden csupa zöld, hangosan csivitelnek a madarak, a szél az arcunkba vág. Szabadság. Most minden olyan tökéletes. Délután fürdés a wellness részlegen, Hanna abszolút beutaltként minden alkalommal kipróbálta az összes medencét – még a lábfertőtlenítő gépet is. Esténként pedig becsülettel végigette a 4 fogásos menüt az előételtől a desszertig. Egész nap folyamatosan sziporkázott. Beragyogott minket is.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a végtelenül kedves házaspárnak, Éva néninek és Attila bácsinak, hogy elküldték a Hannáról készült képet, amit a reggelinél fotóztak. A szimpátia első pillanattól kezdve kölcsönös volt. És nem csak Hanna, hanem a mi részünkről is. Ez a kép nekünk is emlék, ahogy a többi.

  

Esténként plédbe bugyolálva a teraszunkról néztük, ahogy a nap utolsó sugarai végigsimítják a fák legfelsőbb lombjait. Szép lassan elcsendesedik minden. Előttünk az egész Mátra. Mint a mesében. 

  

http://www.hotelmatra.hu/
http://www.hunguesthotels.hu/hu/hotel/galyateto/hunguest_grandhotel_galya
http://www.ketkerekvendeghaz.hu/

Üzenet Genfbe

Murphy törvénye alapján, ahogy Gábor elhagyja az országot, sorra jönnek a váratlanabbnál váratlanabb helyzetek. Hanna lebetegszik. Szofi kiszökik a kertből, mert Jani' bá megint elvágta fűnyíróval a kerítés alját. Hanna az oldalamon, loholunk a kutya után. Vagy ha más nem, akkor csúcsforgalomban a soksávos Hungárián a visszapillantóba nézve menten elájulok, mert a gyerek feje felett egy lódarázs köröz.

Ez a pár nap most mégis máshogy telt. Nem történt semmi különös és szokatlan. Délutánonként fél gombóc vanília fagyi, aztán irány a játszótér. Ha Hanna épp nem az eget kémlelte repülőket keresve - mert szerinte mindegyik repülőn Te utazol -, akkor hintázott, csúszdázott, motorozott, homokozott.

Naplementében virágot gyűjtött a ház mögött.

Szofi sétáltatása közben most kivételesen nem a kutya tűnt el...

Hanna minden este visszaszámolt, hányat kell még aludni. És minden reggel úgy kelt fel: „Apa még csucsukál? Megnézhetem?” Pedig tudja, hogy nem vagy itthon. A kakaó utáni, lefekvés előtti közös rongy alá bújásról hiányoztál neki a legjobban.

 

A jégeső elmaradt stop

Pedig beálltam az árkádok alá a kocsival stop

A vacsora készül stop

Nagyon nem örülünk, hogy a gép késik stop

Gyere már haza stop