Folyamatosan csacsog, mi meg nem győzünk jegyzetelni. Őszinte és legtöbbször döbbenetesen logikus egy két-és-fél éves gondolatai. A világról, ami körülveszi. Róla, rólam és rólad.
Mekkora vagyok! - kiált fel. – Kinőttem magamat!
"Akkora vagyok, mint egy hófelhő!"
"Akkora vagyok, mint egy hófelhő!"
– Mondd azt hogy... Harry Potter!
– Helikopter! - próbálja Hanna.
– Helikopter! - próbálja Hanna.
– Na, majd akkor nézheted meg, ha már ki tudod mondani - jegyzi meg az apja.
Hanna felsóhajt:
– Tuudtaaaaam!
Az arcomat vizslatja közelről, majd megállapítja:
– Anyának hold van a szemében.
Apja felé rohan tárt karokkal és ezt mondja:
– Apa! Szeretni
akarlak!
– Sírtam. - meséli
nekem a kiságyban.
– Mikor? - kérdezem
meglepődve.
– Május után.
„Én egy szamócavirág vagyok!”
Hanna rosszban sántikál, Gábor rászól:
– Kapsz egy akkorát!
– Nem kérek!
Apja kezében egy magazin. Hanna megkérdezi:
– Mi ez, újság? Mi újság?
A konyhában a kuka mellett lomol.
– Mit csinálsz? - kérdezem.
– Feltalálok
csodaszép dolgokat!
„Szeretlek apám!”
Nyafog, fáradt:
– Egyszerűen nem
bírom elviselni magamat!
„Apa, rakd el a szemügédet - szemüveg -, hogy ne piszkáljam!”
Vacsorázunk az étteremben, a pincér odajön hozzánk, hogy megkérdezze
minden rendben van-e. Mielőtt bármit is szólhatna, Hanna ránéz:
– Mizu?
„Ez a mese olyan vicces, mint egy hófelhő!”
Utazunk, Hanna megszólal:
– Éhes az autó!
– Nem, most etettük
meg nemrég - magyarázza Gábor.
– Tele van a pocija,
akkor biztos nem éhes, hanem szomjas!
A lovarda mellett suhanunk, amikor Hanna a rétre mutat:
– Nézd, szénabálna! Olyanon már ültem!
„Köszönöm szépen, csillagok az égen.”
„Köszönöm szépen, virágok a réten.”
– Barkóbázom - közli. – Te ki vagy? - kérdezi tőlem.
– Én anya vagyok - mondom. – És Te ki vagy? - kérdezek
vissza.
– Én Nikon vagyok.
Hanna megkóstolja a padlizsánkrémet és felkiált:
– Ez aztán az aztán!
„Annyit eszem, hogy megfájdul a fülem.”
Hanna sürget reggeli közben:
– Eszed a tiédet
Anya? Etesselek?
Apja kérdezi egyik délután:
– Te kije vagy
anyának?
– Én a virága vagyok.
Halandzsázik, magyaráz, nem értem. Visszakérdezek. Tovább
halandzsáz, majd csalódottan rám néz:
– Hagyjuk!
„Apa van egy ötletem… Felmászunk kint egy fára és elmegyünk
vadászni. Van kedved?”
