Évszakok

Hallani, ahogy a sárguló faleveleket felkapja a szél. Hanna tobozokat gyűjt a kis fenyves mélyén. Az erdő ezer színben pompázik még utoljára, aztán szép csendesen elmúlik minden. Hogy valami egészen új dolog kezdődjön…

A nyár valóban észrevétlenül elrepült. Gyorsan történt minden. Több szempontból is új korszak kezdődött. Hanna egész napos bölcsis lett, én pedig - ha külsősként is -, de visszatértem a munkába. Újra a reggeli rutin, minden a megszokott időben történik. Gyors reggeli, tükör, a kávé gőzölög, rohanok. Na, ez most egészen máshogy néz ki. Öltöztetek, kakaóztatok, újra öltöztetek, noszogatok, reggeliztetek. Míg az apja Hanna cipőjét húzza, addig csak az enyém a fürdő. A liftben jobb kezemben a forró kávé, ballal villám sebességgel ellenőrzöm Hanna egyszarvúját és az összes további kellékét, amivel a Bilimbóba megy, hogy most kivételesen ne kelljen félúton visszafordulnunk. Közben fejben már egy egészen más helyszínen vagyok.

Új kihívások. Lavírozunk az egyensúlyt keresve, a mérleg nyelve mégis kileng. A lelkiismerettel számolni kell. Mert címlapszervezés közben csak kétszer gondoltam rá, hogy most vajon mit csinál, kire mosolyog. Aztán az is előfordult, ha Gábor nem szól rám, hogy indulnom kell a gyerekért, akkor csúnyán elkésem. Pedig tudom mennyire vár. Annyira, hogy az apjával fél órákat ücsörgünk délutánonként a miniovi díványán, mert Hanna addig uzsonnázik, amíg van elemózsia a tányérban. Nem az övében. Hanem abban a nagyban, amiből szednek az összes többi gyereknek. Szerencsére a kisasszony zökkenőmentesen vette az akadályokat és boldogan ment egész nyáron a királylányos, mesés, boszorkás, zenés és még hosszasan sorolhatnánk milyen táborba.

    

Persze a nyár folyamán próbáltunk becsempészni kisebb megszakításokkal rövidebb és még rövidebb szusszanásokat a Bükkben. Amit Hanna annyira élvezett, hogy rá is húzott még pár napot nélkülünk, a szüleimmel. Életében először. Minket már a Bükkszentkereszt táblát elhagyva kínzott a hiány. Míg ő reggel 8-tól űzte a ház körül a bogarakat, verset tanult és futkározva énekelt a réten, mi majd megvesztünk. Nincs igazság. Az élet kegyetlen.

És még kegyetlenebb. Mert mikor máskor lesz beteg a gyerek, aki január óta egy náthát nem kapott el? Lapzárta hetében. Láz 39.5, a vírusra nincs gyógyszer. A hisztis lábadozó irányította az itthon minden kívánságát leső Nagymamát és természetesen az apját.

A reggelek két hónap elteltével sem gördülékenyebbek, én mégis szeretem. Bár a pelenka lekerült a kishölgyről, szerinte a nagylányság igazi mércéje, vajon beletalál-e a gabonapelyhes kanállal a szájába csukott szemmel. És ha nap közben óriási is a hiány, este mindent bepótolunk. Mese olvasáskor lekuporodok az ágya mellé a földre. Ő az ölemben, szemben velem, simogat puha kis ujjaival, majd belém fúrja magát, feje a vállamon. Minden szépen lassan lecsendesedik és ő újra csak az enyém. Az ágyba bújva megkérdezi, hogy ugye én vagyok az ő anyukája. Mondom hogy igen. Még utoljára sorra veszi, hogy a nyár után jön az ősz. Ősszel jön a hideg. Télen esik a hó, a gyerekek korcsolyáznak. És a Jézuska hozza a Karácsonyt... Örök körforgás.