Murphy törvénye
alapján, ahogy Gábor elhagyja az országot, sorra jönnek a váratlanabbnál
váratlanabb helyzetek. Hanna lebetegszik. Szofi kiszökik a kertből, mert Jani'
bá megint elvágta fűnyíróval a kerítés alját. Hanna az oldalamon, loholunk a
kutya után. Vagy ha más nem, akkor csúcsforgalomban a soksávos Hungárián a
visszapillantóba nézve menten elájulok, mert a gyerek feje felett egy
lódarázs köröz.
Ez a pár nap most mégis
máshogy telt. Nem történt semmi különös és szokatlan. Délutánonként fél gombóc
vanília fagyi, aztán irány a játszótér. Ha Hanna épp nem az eget kémlelte
repülőket keresve - mert szerinte mindegyik repülőn Te utazol -, akkor
hintázott, csúszdázott, motorozott, homokozott.
Naplementében virágot gyűjtött a ház mögött.
Szofi sétáltatása közben most kivételesen nem a kutya tűnt el...
Hanna minden este visszaszámolt, hányat kell még aludni. És minden reggel úgy kelt fel: „Apa még csucsukál? Megnézhetem?” Pedig tudja, hogy nem vagy itthon. A kakaó utáni, lefekvés előtti közös rongy alá bújásról hiányoztál neki a legjobban.
A jégeső
elmaradt stop
Pedig beálltam
az árkádok alá a kocsival stop
A vacsora készül stop
Nagyon nem örülünk, hogy a gép késik stop
Gyere már haza stop
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése