Láz 40 fok. Arc sápadt. Étvágy semmi. Antibiotikum. Tea citromos és mézes. A bögre macis, fülét fogja. Kortyol. Gyógyszert szó nélkül bevesz. Levert. Mondogatja, hogy beteg. Aztán a következő másodpercben minderről megfeledkezik. Énekel, táncol, mondókázik, nevetgél. Mi csak kikerekedett szemekkel nézzük. Talán ő még látja - amit mi már nem-, hogy minden rosszban van valami jó.
Az orvosi vizsgálatban például ott van a matrica. Hanna fél napig repdes a boldogságtól és alig várja, hogy újra jöjjön a doktornő, a 2x2 centis ragacs a mindent feledtető fájdalomdíj. A betegségben az a jó, hogy egész nap együtt vagyunk ketten és lesem minden kívánságát, amit ő maradéktalanul ki is használ.
Az étvágytalanságban az a jó, hogy a kedvencét főzöm. Ha jól számolom, nálunk 5. napja sajtostészta az ebéd – és néha a vacsora is -. Mivel egyáltalán nem értek egyet az egyoldalú étkezéssel, néha bepróbálkozom pár kanál húslevessel, természetesen csakis cérnametélttel. Hanna étrendjének alapja a tészta. És a sajt. Na meg a frissen sütött lehelet vékony palacsinta, a' la nature. Amiből még betegen is képes négyet észrevétlen elfogyasztani. Gábor szerint Hanna egy iratmegsemmisítőhöz hasonló módon tünteti el a kedvenceit. Még betegen is. Aminek mi nagyon örülünk.
A szobafogságban az a jó, hogy nincs mit tenni, egész nap játszani kell. Egyelőre megunhatatlan építőjáték a szülinapra kapott Montessori piramis. A faelemei különböző színűek és formájúak, pár másodperc alatt összerakja őket, és ebben Hannának az a megunhatatlan, ami nekünk is, hogy még egyszer sem rakta ki ugyanúgy. A játék legkisebb elemét pedig külön is használja, zsinórra fűzi fel. Az apró, megfontolt mozdulatok hosszú percekre lekötik.
A másik nagy kedvenc, egy korongos párkereső. 5 táblán különböző állatcsoportok szerepelnek, tengeri, erdei, háztáji, trópusi, tanyasi. A korongokat a megfelelő táblára és állatra kell helyezni, egyszer ő húz korongot és rakja a megfelelő helyre, egyszer én.
Bő fél éve került képbe a Duplo, Gáborral minden este megy a nagy legózás. Emlékszem, először mennyire nehezen tudott összeilleszteni két elemet. Hányszor mondtuk neki: „Bütyköset a lyukasba!” Ma már olyan magas tornyot épít, mint ő maga!
A kiskonyha folyamatos feladatokat ad Hannának, bekapcsolja a tűzhelyt és reggelit főz Szofinak. Eteti, itatja a babákat. Az edények közt rámol, pakol, imádja. A konyhájában felfedezte a minioviban is gyakran használt Montessori eszközt, a csipeszt. A feladat az, hogy egy nagy műanyag csipesszel átrakja egyik játékserpenyőből a másikba a játék paprika szeleteket, a sült bacont vagy épp a kolbászt. Hannának a csipeszelés is megunhatatlan.
Szerintem a betegségben semmi jó nincs. Mi 40 fokos lázzal napokra ágynak esnénk. Ő meg betegen is mosolyog, virgonckodik, jön-megy. Két nap és teljesen helyre is jött. Hogy mi lehet Hanna titka? Nem tudom. Talán a sok játék, a citromos mézes tea, vagy a frissen facsart narancslé, amit minden nap iszik. Vagy egyszerűen, ő még tényleg észreveszi, hogy minden rosszban van valami sajtostészta.
