Hannás-almás-rácsos

A mézeskalács után, de még a bejgli előtt egy gyors hannás-almás-rácsos egy majdnem négyévestől. Irány a konyha!

Hozzávalók:

80 dkg alma

30 dkg rétesliszt

15 dkg margarin

10 dkg cukor

löttyintésnyi tej

1 sütőpor, fahéj

1 tojás

Gondosan kiválasztjuk a 6 legillatosabb almát, amit megpucolunk és lereszelünk. Hozzáadjuk a cukrot és egy csipet fahéjjat, egy kislábasba összerottyintjuk, félretesszük.

Aztán jön a legjobb része a dolognak: a gyúrás. Összeöntjük a lisztet, a langyos margarint, pici cukrot, a sütőport és alaposan szétmorzsoljuk az ujjainkkal.

Koncentrálunk, hogy ne menjen ki az edényből a massza.

Ami persze kimegy.

És ráragad az ujjunkra.

Ha szétmorzsoltuk a margarint, jöhet bele a tojás és egy löttyintésnyi tej vagy tejföl, épp annyi, hogy összeálljon a tészta. A tojást gyúrni vicces.

Pici lisztet szórunk a gyúródeszkára. 

És összeállítjuk a tésztát. Majd kétfelé vesszük. 

Egyik fele megy a sütőpapírral kibélelt tepsibe, amit egyenletesen belenyomkodunk. A másik feléből gilisztákat sodrunk. 

Sokat.

A tésztára öntjük a lereszelt almát, és ráhelyezzük a rácsokat tetszés szerint. Majd tojássárgával kikenjük.

Míg 180 fokra melegszik a sütő, addig van idő elcsenni egy almát.

Amit meg lehet enni, míg aranybarnára sül a süti. kb. 35-40 perc 

És  közben lehet készíteni egy portrét. is

Aztán gyorsan mindet meg lehet enni. :)

Képek a mobilról

Ha össze szeretném foglalni az elmúlt hetek történéseit, akkor elég, ha végigpörgetem a telefonom fotóit és eszembe is jut minden. Hanna óvodás lett, olyan igazi.  De lássuk csak…

Nyár végén elbúcsúztunk a Bilimbótól, ami Hannát eléggé megviselte. Pár napig nem mosolygott, esténként a fürdőszobában a tükör előtt átölelt és hosszú percekig csak szorított, csendben. De a bölcsi és ovi közti 2 hét elég volt arra, hogy a kíváncsisága győzzön. A beszoktatás zökkenőmentesen telt, amin az óvó nénik otthoni látogatása, na meg Zsuzsi dadus néni sokat segített, aki egy szempillantás alatt elnyerte Hanna szimpátiáját. Az első reggelt természetesen megörökítettük, ahogy illik, Hanna az óvoda kapuja előtt.

Ez egy állami művészeti ovi 3 vegyes korosztályú csoporttal, ahol szinte minden héten van valami megmozdulás: hol bábszínházba látogatnak, madarász ovis foglalkozásra mennek busszal madarakat lesni egy biológussal a közeli tóhoz, vagy zenészek jönnek táncházazni.  A mindennapokról mégsem mesél Hanna, csak morzsákat kapunk. Például hogy délután megfésülte a haját Ivett óvó néni, és hogy Szabi (a nagyfiú) volt a párja mikor mentek ki az udvarra és megfogta a kezét, vagy hogy az egyik nagyobb kislány segített neki szappant nyomni a mosdóban… Délután mikor hoznám el, gyakran kiküld, várjak kint addig, míg befejezi a rajzát. Sztorizások helyett ez is sokat mesél.

Az ovi mellett Hannának teljesült egy nagy vágya, balettra jár heti kétszer az Óbudai Mozgásművészeti Iskolába, művészi torna foglalkozásra, ami igazából balett előkészítőnek felel meg. Két év után lehet választani a klasszikus balett, modern tánc vagy mozdulatművészet között. Az egyik legjobb tanár nénit fogtuk ki, aki az óra végéig megköveteli a figyelmet, a terem előtt libasorban állnak a kislányok csípőre tett kézzel, így mehetnek be, majd így is jönnek ki. A terem üvegfalán át néha meglesem, épp gólyalépésben szökkennek, vagy a földön nyújtanak. De Hanna itthon is szívesen bemutatja, milyen a spicc-sarok kombináció. Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen lelkes.

Ha a Bilimbótól el is köszöntünk, a régi barátságok megmaradtak. Nagy volt a boldogság, mikor a hosszú nyár után Hanna újra találkozott Botonddal, aki a legjobb barátja. Hihetetlen, hogy két kisember hogy egymásra tud találni és képes családokat összehozni. Mellesleg Botond egy igazi gavallér, akinek az ovija Hanna táncfoglalkozásától pár percre van, így délutánonként rendre megvárja a táncoló kisasszonyt a kapuban.

Persze ahogy bekerült Hanna az új közösségbe, úgy jöttek az első ovis bacik is. Kettőn már túl is vagyunk. Próbáljuk a szép időt betegen is kihasználni a játszótéren.

Hanna egyre többet fest, szinte minden este egy órát, ami kb 6 db A4-es lapot jelent, csak bírjuk papírral és festékkel. De a művészi ambíciók itt nem állnak meg, ahogy látom a mobil képeim között egyre több a számomra ismeretlen eredetű fotó, egyiken porszívózom, teljes portrésorozat Líriáról az egyszarvúról, mégis legjobban a reggeli felhő sorozat hatott rám. Tényleg ilyen szépek a nappalink üvegén át a reggelek?

És ahogy görgettem le a fotókat a mobilon, ráakadtam egy igazi gyöngyszemre. Hanna egyre többet foglalkozik Szofival, a kutyusunkkal. Bár Szofi eddig is itt volt, mint egy idősebb testvér, néha mint egy igazi dajka, aki ha szükséges, rendre is utasítja a kölykét, most egy egészen más kapcsolat vette kezdetét…

Álmodik a lány

Hanna gyakran mesél az álmairól. Lefekvéskor arról, miről szeretne a legjobban álmodni. Gyakran kérdezi tőlünk, mi miről álmodunk. Álmodunk-e arról, amiről Ő? - Álmodunk.

Álmodom egy rétről, egy dombról, egy völgyről. Messze visszhangzik a madárfütty. Sétálunk. Libben a haj, a fű simogat. Szamóca és málna illata száll. Hanna virágokat gyűjt a naplementében. Kis kezével gondosan válogat. Megáll az idő. Nem, ott nincs is. Göndör szőke fürtökről álmodom, hosszú szempillákról. Százfelé guruló kacagásról. Virágokról. Selymes fűről. Lovakról. Tücskökről. Tölgyfákról. Lassan elnyúló árnyékokról. Éjjeli viola illatáról. Szentjánosbogarakról. Csendről. Csillagokról. Sétálunk. Együtt. Végtelen történet...

Hanna és a Bilimbo

Két éve kezdődött ez a korszak és most lezárul. Hanna kijárta a Bilimbo-t, szeptembertől nagyóvodás lesz. Leírhatatlan, ez idő alatt mennyi mindent tanult, fejlődött, okosodott. És most picit bajban is vagyunk... A beszoktatásról annyi szó esik, ami könnyek nélkül ment. A kiszoktatásról miért nem beszél senki?

Könny szökött a szemembe, mikor visszaolvastam a blogon az első Bilimbo-s napokról szóló bejegyzést, előtörtek az emlékek, mikor Hanna még beszélni sem tudott... Aggódtunk, fog-e tudni egyedül enni, inni és hogy figyelnek-e majd rá, mikor az udvarra mennek fel a lépcsőn... Könnycsepp nélkül szokott be a közösségbe és lett teljes értékű tagja 20 hónaposan. Igaz, az első időkben Ildi óvó néni szoknyáját fogva, majd a látóhatáron belül kellett tudnia Őt, hogy teljes legyen a biztonság, - mai napig nem tudom, hogy Ildi hogy tudott kiszökni előle a mosdóba.- 

Ahogy nőtt Hanna, ez a tér is kitágult. És az ő személyisége is egyre jobban kinyílt. Barátokat szerzett. - Botondhoz hozzá is akar menni feleségül! - Eszter fonást kér reggelenként, a kerti levendulát a párnája alá dugdossa, hétvégén gyakran Ildiz le minket, nem csak engem, hanem az apját is, felismeri az M betűt, megtanult csukott szájjal enni... Rajtunk kívül Ők ismerik Hannát a legjobban.

Felbecsülhetetlen kincs, hogy a legjobb helyen tudhattuk a lányunk. Ha pár napos megszakításokkal, de beröpült a Bilimbo kapuján, hazafelé már csalogatni kellett. Felbecsülhetetlen, hogy megismerkedhetett a Montessori játékokkal, hogy tudja milyen a csendjáték és örömét leli benne, hogy nyitott a világra, a zenére, a nyelvekre és hogy az ott tanult, tapasztalt, érzékelt dolgokat mind haza is hozta nekünk.

Köszönjük a sok nevetést, gondoskodást, figyelmet, síráskor a vigaszt, a sok ölelést és mosolyt, a megszámlálhatatlan dalt, mesét, mondókát, a gyönyörű alkotásokat, a sok segítséget, bátorítást, bizalmat, biztonságot, szeretetet. Köszönjük a teret a szabadsághoz, a türelmet, a tiszteletet. Köszönjük a mindennapi visszajelzést, a feledésbe nem merülő sztorikat, bizonytalanságban a megerősítést, köszönjük, hogy mi is tanulhattunk, együtt, Veletek. És bár előttünk a nyár és megannyi tábor vár még Bilimbo-ban Hannára, valami most mégis lezárul. És ha jövőre be-benézünk majd látogatóba a nagyovi után, tudom Hanna ezt fogja énekelni:

"Somvirág, somvirág, aranysárga a világ.

Kakukkfű, kakukkszó, kirándulni volna jó!

Fűzfasípot faragni, fűzfalóval lovazni,

Árkon-bokron által, háton hátizsákkal,

menni, mendegélni, egyszer hazatérni."

Hanna süti!

Valójában minden ünnep az evésről szól, lássuk be. A menüt hetek óta tervezgetjük, és már Húsvét előtt két nappal beköltözünk a konyhába. Na, most ez nálunk nem így volt. Hárman mentünk a békási piacra, amit Hanna rettenetesen élvezett. - Olyan kilátásban volt része Gábor nyakából, mint senkinek. - Amíg a töltött káposzta főtt, mi tojást festettünk. És a húsvéti süti elkészítésében is komoly segítségem akadt.  

Hosszú tanakodás után arra jutottunk - mint legtöbbször - répatorta lesz. De hogy vigyünk bele egy kis csavart, új receptet próbáltunk követni, a Nők Lapja nyomán. A recept úgy is kezdődhetne, hogy végy egy hároméves lánygyereket. 

Hozzávalók: 45 dkg liszt, 40 dkg répa, 20 dkg cukor, 1 sütőpor, örült fahéj, 1 narancs lereszelt héja, 2 tojás, 2 dl joghurt, 1 dl olaj, 10 dkg olvasztott vaj

Mázhoz: 25 dkg Mascarpone, 1 dl tejföl, 10 dkg porcukor, 2 ek. citromlé, 1 citrom lereszelt héja 

 Megpucoljuk és lereszeljük a répát. Mi robotgépezünk. Egy tálba beleöntjük az összes száraz hozzávalót: lisztet, cukrot, répát, sütőport, narancs lereszelt héját...

 és a fahéjat is.

 Amit meg lehet szagolni, de nem feltétlen szükséges. 

 Összekeverjük.

 Majd jön szépen sorjában a többi alapanyag: tojás, joghurt, vaj, olaj. A nyalakodás nem a recept része.

Alaposan összedolgozzuk a masszát, ki így, ki úgy. 

Egy kóstolás engedélyezett. Ha a tesztelésen átment, beleöntjük egy kivajazott, kilisztezett kapcsos tortaformába - miénk 24 cm-es. 180 fokon kb. 1 órán át sütjük, amíg a teteje szép aranybarna nem lesz. 

Amíg sül, jöhet a máz elkészítése. Minden alapanyagot egybeöntünk: mascarpone, porcukor, citromlé. Ha ráérünk, a tejfölt akár kiskanalanként is adagolhatjuk. 

 Ilyen, mikor a fagyi visszanyal. Vagy a citrom lereszelt héja. 

 Ha minden egy tálban van, összedolgozzuk. És mikor a torta teljesen kihűlt, nyakon öntjük vele. 

 Hűtőből kivéve másnap a legjobb! 

 Kellemes Húsvétot! 

Szempillantás

Rohanunk, kapkodunk. Az idő nem áll meg. Sietünk, hogy ne késsünk sokat. Sürgetem, öltözz, pisilj, mosd a fogad, várnak rám, elkésem! Ő jön és ha lassan is, de csinálja. Ballag utánam a kocsihoz reggel. Halkan mondja, szeretne velem maradni, pedig tudja, hogy nem lehet. A miniovinál még versenyzünk egyet, ki ér a kapuhoz hamarabb. De a cél a mocskos időnyerés most is. Időnyerés... Miközben az igazán fontos dolgok mellett elrohanunk.  

A tavaszi lapszám a nyomdában. A felpörgött hetek után jön a teljes leállás. Végre lelassul minden, ez lenne a normál üzemmód. Ilyenkor érzem azt, hogy az igazán fontos dolgokra nem jutott elég idő. Nem játszottam, nem ápoltam, nem rajzoltam, nem olvastam annyit, vele. És mikor itthon is voltam, mégsem voltam jelen. Nincs is árulkodóbb jel annál, hogy Hanna egyre gyakrabban fűzi a mondandójába azt a szót, hogy "címlap". Lapzártakor mardosott a lelkiismeret, mert Hanna most is beteg lett - mikor máskor -, annyi különbséggel, hogy Gábor 40 fokos lázzal maradt itthon és ápolta. 

Menet közben Hanna betöltötte a 3-at. A tortáján három szál gyertya égett, legalább négyszer. Az elmúlt egy év egy szempillantás alatt elrepült. - Ez azt is jelenti, hogy nem csak ő, hanem mi is öregszünk, vele együtt. - Egyik este ránéztem és teljes megdöbbenésemre azt vettem észre, hogy már nem baba. Az orra pisze, síugrósánc, de már igazi kislányos vonásokkal. Értelemmel és öntudattal. Ha nagyra nyitja a szemét, a szempillája most is a szemöldökét súrolja. És a veleszületett báj ami körüllengi, amivel nap mint nap levesz a lábunkról, ugyanaz maradt.

A színészi képességei azonban tovább fejlődtek, nem tudjuk hol a határ. Amit a cél érdekében bárhol bevet és óriáskönnycseppeket csal a szeme sarkába egy pillantás alatt. Ember nincs, aki ne dőlne be neki. 

Pár héttel ezelőtt még irkafirkákat maszatolt a papírra, most meg azt veszem észre, hogy lerajzolja az apját, zöld szemmel. Gábor tervez, Hanna melléül szorosan, finom kis kezével ő is vonalakat húz és alkot. Hol a papírra, hol az apja skicceire. Bolygókat, betűket, embereket. Az első felismerhető művét természetesen megörökítettük és nagyon büszkék vagyunk rá. 

Itt a tavasz, ül a hintában és én magasra lököm. Magasabbra és még magasabbra. Nem sietünk. Minden másodperc kincs. Fürdés előtt kikönyörög még egy társast az apjától, a játéknak ugyanaz a vége. Ő nyer. - Még nem jöttünk rá hogyan csinálja. - Most mindenre van idő. Minden lassú. Nem sürgetem a fogmosásnál, nem kapkodunk az evésnél. Két esti mese, egy helyett. Elalváskor berepülök a szobájába, ha hív. Minden alkalommal percekig csüng rajtam, az óriás szempillákkal csikizi a nyakam, szuszog és kuncog. Jó éjszakát kívánunk, majd újra behív. És ezt ismételjük még egy párszor. De most nem érdekel mennyi az idő. Mert most vele nevetek.