A robogó család

Hogy hogy lett 10 hónapos Oszkár? Nem tudom. Egyszerűen úgy érzem, kifolyik a kezünk közül az idő. Szaladnak a napok, velük szaladunk mi is, de mi minden percet próbálunk kihasználni. Kihasználni, hogy megtöltsük élettel...  

A fiatalember igencsak korán kelő, óramű pontossággal 6.00-kor kinyílik a kis szeme és indul a nap. Ha hétköznap van, ha hétvége. Reggeli után rohanunk Hannával az oviba, addig Oszkár visszacsucsukál. Valamikor ki kell aludnia magát. Ő már most tudja, aki keveset alszik, többet él! Néha be kell látnom, igaza van. Éjszaka szerencsére már csak egyszer kel fel enni, de a 10 hónap alatt nekünk még nem volt átaludt éjszakánk. Oszkár tízórai után vagy babaúszásra megy, vagy tornára, vagy ringatóra, persze velem együtt. Imádja a vizet, és már merült is! Ritka, hogy csak úgy otthon vagyunk és lógatjuk a lábunk. A házimunka megvár, különben is, ahogy a kedves kolleginám mondta, inkább a gyerekeim szeme csillogjon, mint az ajtókilincs! És milyen igaz! Pedig sokan nem értik, mire jó az, ha ide-oda visszük őket. Azért mi látjuk a pozitív oldalát is a dolognak.

Oszkárnak hihetetlen iramban fejlődik a mozgása, ami szerintünk a torna és úszás hatása is, nem csak genetika. (Ahhoz képest, hogy mennyire feszes izomtónussal született.) 6 hónaposan felült, a 7. hónap végére felállt. 8 hónaposan kapaszkodás nélkül állt hosszú percekig, 9 hónaposan megtette első 3 lépését, guggolásból segítség nélkül felállt, vagy csak úgy rugózott a lábán, mint aki táncol. Mert bármilyen zenét meghall, rögtön nevet és táncol. És amúgy egész álló nap mosolyog és gügyög és ragyog. És minden idegennek mosolyt csal az arcára. A miénkre is. És én egész nap ebben lubickolok. Innen a kimeríthetetlen energia. Szóval ott tartottam, hogy Oszkárnak heti 3-szor van külön programja. Hannának sincs kevesebb, heti 2x tánc, 1x angol, ezekre mi visszük Oszkárral és hétvégén ott a lovaglás, amikor az egész család megy. Ami már annyira jól megy neki, hogy egyedül vezeti a lovat, mint a nagyok, üget. Fegyelmezett, koncentrál, és úgy ül a lovon, mintha oda teremtették volna. Művészi tornán már javában készülnek az év végi nagybemutatóra, tanulják a koreográfiát, lelkesen mutogatja itthon. Látom a fejlődést, hogy honnan indult és most hol tart és folyamatosan kapjuk a visszaigazolást, a megerősítést, hogy jó úton vagyunk. Hogy megtérül a bele fektetett energia, loholás, cuccolás. És látom, hogy ez kell neki, kell nekik.

Míg Hannára angolon vagy táncon várunk, addig sincs unatkozás. Oszkár mindenhol leveszi a cipőjét. Ha csak a cipőjét, az nagyon jó, mert otthon egy jó ideje csak mezítláb van, nem tűri meg magán a zoknit. Ami általában pont emiatt felemás. Feláll, mindenre kíváncsi, folyamatosan mozgásban kell, hogy legyen, és azt hiszem, kicsit többet meg is engedek neki. Fiú. Had menjen. Had másszon. Falat.

Én itthon dolgozom, ha alszik a nép. Ebéd után és este. De nem sokat. Csak mégis. Jó kiszakadni a napi rutinból, jó cikkeket olvasni. Néha főzök, na nem minden nap, de kétnaponta. És akkor is valami tizenöt percest. (Leszámítva a húslevest, és a sokórás marhaoldalast, de egyiket sem kell kavarni.) És itt van Gábor és a sikerei, mindannyian nagyon büszkék vagyunk rá. Aki kíváncsi, nézze meg és lájkolja az oldalát:

http://facebook.com/mgidesign 

Az egész napos robogásból hazaérve, még vacsora előtt kimegy az udvarra a család, Hanna rollerezik, nem lassan. Oszkár nézi a le-föl akciót. Utoljára még hintáznak egyet, Hanna hangosan énekli, hogy „Egyszerre megyünk, káposzta a fejünk”. Talán az utca végén, zárt ajtók mögött is hallani. Élet van, kérem szépen. Hogy ne unatkozzunk, Gáborral tollasozunk ketten. Hagyom nyerni. öhöm…. J Azt hiszem, valahogy így rohannak el láblógatás közben a napok, hetek…   

*az itt látott képek nagy többsége mobiltelefonnal készült* a szerk.

3 nap Mátra madártávlatból

3 nap Mátra, a 3 legfontosabb emberrel, 3 percben. 

Házivideo indul! :)

http://youtu.be/MffFT9AhRsQ

Oszkár mesél

Sziasztok! Oszkár vagyok. Még nem beszélek, de a család gyakran a számba adja a szavakat. Mikor azt mondom, hogy ba-ba-ba-ba-ba és mély hangon összeráncolt szemöldökkel, hogy dá-dá-dá-dá, akkor mindenki rám figyel, amit nagyon szeretek. Azt már kevésbé, hogy ilyenkor körém gyűlnek, és arra kérnek, hogy mondjam még egyszer.

Ilyenkor pont így nézek rájuk. Meg akkor is, ha anya előveszi a fényképezőgépet. Amúgy egész nap mosolygok, de egyszerűen nem szeretem produkálni magam és kész. Tornán is mindig mondja, hogy mutassuk meg a gyógytornász néninek, hogy már négykézláb mászok, meg hogy ülök, és röhögve meg tudom csinálni a lefelé néző kutyapózt, de én azért se.

Na jó, mutatok egy fekvőtámaszt, közben énekelek valamit. 

Persze ha anya egy pillanatra nem figyel, az más. A konyhaasztal lábához lopózok, elkapom, és megkóstolom, és anya el is dobja a fényképezőgépet, mert a lelki szemeivel már látja, ahogy beütöm a homlokom az élébe. Nem sírtam. Nem is fájt annyira.

Szeretek mindent megkóstolni, de amit még ennél is jobban szeretek, azok a címkék. Plüss állatok, pelenkák, előkék, ruhák, a babakocsin fityegő játék címkéit lassan, komótosan összedörzsölöm a két ujjam között. Szeretek tapintani, mindennek megnézni az anyagát. Szeretem a krómozott, fémesen csillogó tárgyakat.

Anya meg szereti nézni a szemem. Szerinte lehetetlen lefotózni. Acélszürke, a cirádák benne pedig barnásvörösek. Azért nem adja fel és próbálkozik. 

Én meg közben gyakorlom a lefegyverző nézést anyán, és elég jól megy már. J

A nap fénypontja, mikor Hanna délután hazajön az oviból. Ilyenkor annyira örülök, hogy hangosan kurjantgatok, amit csak neki szoktam csinálni. Folyamatosan őt figyelem, mit csinál, mit mond. Hanna gyakran tanít, magyaráz nekem, bábozik, olvas. Mostanában Fussilinek hív, ami még mindig jobb, mint a Kovászos uborka, amiről apáék lebeszélték. Elég jóban vagyunk, ezt leszámítva. Egyszer a pihenőszékben ücsörésztem, mikor elment mellettem, véletlen megbotlott a pihenőszék lábában. Annyira megijedt, hogy fájdalmat okozott nekem (pedig nem), hogy sírt. Mikor először ültem az etetőszékben, úgy egy hete, Hanna elmagyarázta nekem, hogy ő vigyáz rám, nehogy kiessem és hogy ő mindentől megvéd, mikor ezt magyarázta könnybe lábadt a szeme. Ami gyakran előfordul, mikor ilyen dolgokról beszélgetünk ketten. Persze én nem tudom elmondani, hogy mennyire szeretem. De azért próbálom a tudtára hozni. Azzal hogy hozzá érek, megsimogatom. Aztán hogy beleharapok. Imádok vele bolondozni!

  

Szeretem, ha engedi, hogy megvizsgáljam az arcát, a haját, az orrát.

De a legjobban egyszerűen azt szeretem, hogy Ő van nekem.

2014 Legjei

Visszatekintve 2014-re, nehéz év van mögöttünk. Volt sok bánat, szomorúság, csend, de nem feledjük azokat a pillanatokat sem, amikre örömmel gondolunk vissza. Ime néhány, a teljesség igénye nélkül.

Legnehezebb – márciusban 6 hónapos terhesen költözködni

Legnagyobb elismerés – Gábornak hogy szinte egyedül költöztette át az egész lakást

Legmeghatottabb – mikor a kisfiamat a mellkasomra rakták, átöleltem és Gábor szemében is gyűltek a könnycseppek  

Legboldogabb – mikor Hanna először megpillantotta Oszkárt a kórházban, odabújt mellé és megfogta a kezét

Legszabadabb – mikor nyáron sétálni indultunk babakocsival, hirtelen elkezdett szakadni az eső, mi meg nevetve rohantunk az esőben hazáig

Legbüszkébb – Hanna évzáró táncbemutatóján, annak külön örülök, hogy apukám láthatta őt a színpadon

Legfájdalmasabb – apukám elvesztése

Legszomorúbb – amiatt vagyok, hogy apukám nem tarthatta Oszkárt a kezében

Legszívbemarkolóbb – mikor Hanna a legkülönfélébb lehetőségeken törte a fejét, mi módon találkozhatna Dakával, pl. hogy repülővel felszáll hozzá az égbe, vagy hogy nagyon szeretne öreg néni lenni…

Legnagyobb csoda – az a földöntúli kifogyhatatlan, végeláthatatlan, felfoghatatlan szeretet, amit a gyerekeim iránt érzek

Legszebb emlék – mikor Oszkár először mosolygott

Legcukibb – mikor Hanna azt mondja Oszkárnak, hogy „Kedvesem”

Legcinkosabb – mikor Hanna Oszkárral bolondozik, Oszkár húzogatja a szemöldökét, a kis szája egy nagy D-betűre hasonlít, és úgy nevet, mint egy papagáj

Legviccesebb – mikor Gáborral ketten álltunk a járdán a papírírószer előtt, arra várva, hogy átkelhessünk az út túlsó oldalára, épp eső után, persze hogy egy autó beterített minket pocsolyával és mi nyakig vizesek lettünk, majd elkezdtünk egymáson nevetni. És ahogy ott álltunk, és nevettünk nem vettük észre, hogy jön a következő autó…

Legjobb éttermi élményünk – Ürömi Hütte (nem csak azért, mert ott adott jelt Oszkár, hogy ki szeretne jönni), hanem mert gyerekbarát, és Hanna szerint ott készítik a világ legfinomabb lasagne-ját!

Legnagyobb lehetőség – hogy újra zongorázhatom és időnként zongoraleckéket veszek egy tündéri zongora tanárnénitől

Legnagyobb elhatározás – az év első felében angolra is jártam, amit 2015-ben szeretnék folytatni

Hanna legkedveltebb popzenéje 2014-ben:

https://www.youtube.com/watch?v=y6Sxv-sUYtM

https://www.youtube.com/watch?v=BS0T8Cd4UhA

https://www.youtube.com/watch?v=CevxZvSJLk8 (van még mit csiszolni)

Hanna legkedvesebb zongoradarabja 2014-ben, amit a legtöbbször kellett az ő kérésére játszani, amire különböző tánckölteményeket talált ki:

https://www.youtube.com/watch?v=pFLM21f6imE (by Antal Imre)

Oszkár legkedveltebb zongoradarabja 2014-ben, amit a legtöbbször játszottunk és ő a legtöbbet nevetett:

https://www.youtube.com/watch?v=QB700NZAHAk (by Gabriele Tomasello)

2014-ben legtöbbször ezt hallottuk Hannától: „Jóóóóó, de….”

2014-ben a 3 legnagyobb humorsziporka Hanna szájából:

Hanna nézegeti a pesztós üveget és valami nagyon csúnyát akart mondani.

"Hogy a tarhonyába lesz ebből szósz?"

Kérdezzük Hannát hol is lakunk?

"Rózsa Fatilla utca"

Gábor a barátjával beszélget Schengenről. Hannának kikerekedik a szeme és ledorgálja mindkettőjüket:

"Hogy tudtok ilyen csúnyát mondani???" - Mi nem értettük miről beszél. Kérdeztük, hogy mit mondtak, ami csúnya? De Hanna csak hajtogatta, ő ilyen csúnyát ki nem mond! Ő ezt nem fogja elismételni! Mondja ki az apja! Aztán dőltünk a röhögéstől, mikor rájöttünk, félreértette a Schengent. J

Kedvenc képeink 2014-ben

Legnagyobb példakép – anyukám, nála erősebb nőt nem ismerek

Leghálásabb – Gábornak vagyok, elsősorban azért, hogy van nekem, hogy támaszkodhatok rá, és hogy segít megvalósítani az álmaimat

Legnagyobb felismerés – hogy bármire képes vagyok

Legnagyobb köszönet – a kisfiamnak, hogy ezt megmutatta nekem

9000 kattintás

Legtöbb külföldi megnyitás: USA

Legfurcsább hely, ahonnan ránk nyitottak: Mayotte - sziget

Legjobb döntés: hogy 6 éve írogatok Hannáról és most már Oszkárról is

Köszönjük, hogy olvastok!!!

BÚÉK!

Legszebb ajándék

Karácsony előtti estén a kanapé szuper titkos ágynemű tartójában sorakoznak a gyönyörűen, színben a fa díszeihez harmonizáló, csillogó papírba becsomagolt ajándékok. Csillámporos a konyhakő, az étkezőasztal, a székek. A szaloncukrok bekötözve a konyhaszekrényben várják a holnapot. A gyertyák lassan, komótosan égnek, az utolsót szenteste közösen gyújtjuk meg, együtt, anyukámmal. Mert ő is itt van velünk. A ház minden szegletében belopódzott a gyerekkoromból ismerős bejgli illata. Hanna lelkesen segített gyúrni anyukámnak. Pedig tegnap éjszaka még a Heim Pál Gyermekkórház fül- orr- gégészeti ügyeletén voltunk vele fülgyulladással. És ha már éjszaka kocsikáztunk, gondoltuk belefér egy kis városnézés, megnézzük kivilágítva az Andrássy utat, Hanna csak ámult.

A szokottnál csendesebb ez a karácsony. De két nap és fenekestül felfordul minden. Jön a nővérem  és a családja, majd feltereljük a gyerekeket az emeletre, ahogy régen minket, és mikor a fa alatt lesz az összes ajándék, anyukám majd csilingel a csengővel, mint gyerekkorunkban.  Nagy zsivaly lesz és kanálcsörgés és nem mondom, hogy ezt mindig szeretem, de most nagyon szeretem. Együtt leszünk.

Oszkár hosszan nézi a teraszon várakozó földlabdás fenyőt, az ablakba kitett fényfüzért, a gyertya pislákoló lángját. Itt a karácsony. Hanna odabújik hozzá, Oszkár puha kis kezével lassan megsimogatja Hanna arcát. Mosolyognak. Ők még nem tudják, amit mi kristálytisztán látunk. Lehet bármekkora ajándék a fa alatt, bármilyen csillogó papírba csomagolva, a világ legnagyobb ajándékát kapták. Egymást. 

Boldog, Békés Karácsonyt kívánunk!