2016. december 9., péntek

Vagány vegán


Nálunk minden étkezésnek kulcsszerepe van. Hétvégén már reggeli előtt megkérdezik a gyerekek, mit főzünk ebédre? És gyakran eszünk meleget hétköznap vacsorára is. Persze nem 4 órán keresztül készülő töltött káposztára kell itt gondolni, hanem gyorsan összeüthető vacsorákra, amit a gyerekek is szeretnek és mi is. És amit ehetnek… Na, itt kezdődnek a galibák.

Hanna és Oszkár feltűnően jó étvágyú gyerekek. Ezt úgy kell érteni, hogy Hanna többet eszik, mint én. Ami meglepő, és senki nem hinné el, csak az, aki látja. Oszkár úgyszintén jó étvággyal megáldott gyermek. Nem csodálkoznánk, ha az oviban/bölcsiben egyszer csak szólnának, hogy szeretnék, ha dupla ebédpénzt fizetnénk be a gyerekek után. Persze vannak olyan időszakok, egy-egy betegség miatt, vagy csak úgy, hogy láthatóan kevesebb fogy a tányérról, akár több napig, de a következő hetekben behozzák a „lemaradást”. Alapvetően mindenevők vagyunk. Gábor két éve vezette be, hogy nem eszik sertés húst semmilyen formában, amit mi is betartunk, mert azt vettük észre, jobb az immunrendszerünk, kevesebbszer vagyunk betegek.  A sertés húst könnyű helyettesíteni. Aztán úgy alakult a nyáron, épp mikor Oszkár egyáltalán nem evett húst, hogy ez a helyzet tovább bonyolódik.


Oszkárnak több hétig folyt az orra, szénanáthára gyanakodtunk, ezért kaptunk egy beutalót az allergológiára. A bőrteszt kimutatta, hogy Oszkár a fűfélékre allergiás. A vérvizsgálaton viszont kiderült, hogy tejfehérjére és tojássárgájára is érzékeny, emiatt az immunoglobulin értékei is alacsonyabbak voltak a normálnál. Az eredményt telefonon közölte a doktornő és jól megijesztgetett: ilyen értékekkel nem járhatna Oszkár közösségbe! Biztos beteges. Szigorú diéta kell, azonnal dietetikus és immunológus. Gáborral tanácstalanak voltunk, ez a mi gyerekünk eredménye? De hisz Oszkár egy barna szemű, kreolos bőrű gyerek, aki még soha nem kapott antibiotikumot sem! Neki tejallergia? És tojás? Ugyan már, tej és tojás diéta? A tojást eddig sem szerette, majd nem azt kap reggelire… És amúgy sincs vész, hiszen ha reggelre megihatja a szokásos gyümölcstea adagját és banánt is ehet, akkor nagy baj nem lehet!

Reggeli tea

És ezt mégis hogy?

Aztán meglepett az első bevásárlás, ami máskor 15 perc volt, most 1 óra alatt sikerült. Mert minden egyes terméket ellenőrizni kellett, hogy van-e benne tej, tejpor, tojás, tojáspor és ezek különböző formái… Laktózmentes termékek persze vannak, de Oszkár nem eheti még azt sem. Valahogy mégis helyettesíteni kell a tejet, tejfölt, tejszínt, joghurtot. Kikísérleteztük, mi az, amit megeszik mandulatejjel, rizstejjel, kókusztejjel főzve, és ha nem is minden nap, de a túró rudi helyett is lehet kapni gesztenye marcit, a formája, csomagolása nagyon hasonló. És vannak rizspudingok és szójatermékek (amiben van elvileg ösztrogén, és csak ritkán vesszük). És létezik szójatejföl (a színe szürke) és létezik rizstejből készült krém, aminek nagyon hasonló az állaga, mint a főzőtejszínnek. Persze az ízük teljesen más, vagy épp semleges. A mandulatejet kifejezetten szeretjük. Az áruk meg, na, arról inkább ne is beszéljünk! A tojást minden főzéskor egyszerűen csak kihagyom. Sütéskor meg olyan recepteket keresünk, amiben eleve nem kell, vagy minimális és csak a fehérjét rakjuk bele. A héten sütött mézesbe sem volt se tej, se tojás, mind elfogyott.


A dietetikus mellett találtunk egy nagyon jó immunológus orvost is, aki megvizsgálta a mi fiunkat és azt mondta, egészséges, nincs baj ezekkel az értékekkel, tartsuk a diétát tavaszig, aztán újra csinálunk egy tesztet.

Azóta Oszkár visszaállt és újra húsevő, de még milyen! Nyáron pár hétig valóban vegán volt, pont az első aggasztó hetekben, se hús, se tej, se tojás. Egy vagány vegán. Azért elszorul a szívem, mikor a bölcsiben mesélik a gondozó nénik, hogy ma kefír volt uzsonnára és Oszkár búslakodott, hogy ő mézes kenyeret kapott. De nem féltem, mert tudom pár hét és itt a tavasz és az egésznek vége. És amúgy is, a mézes kenyérből is megevett négyet! J



* Az itt látható kép és szöveg a szerző tulajdona (a szerk.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése