Beszédes kétéves

Oszkárral az utóbbi időben igencsak megszaladt  a ló, mármint ami a beszédfejlődését illeti. Az első érthető szavakat kb. másfél évesen mondta ki, és természetesen ezek az étkezéssel kapcsolatos szavak voltak. Az első szóösszetétele a „Kérek még!” volt, mi más? Most csokorba szedtem a teljesség igénye nélkül témakörönként a legcukibbakat.

Étkezés, táplálkozás

Minden folyadék : almalé

ha nem almalé: didodádé (limonádé)

egyik nagy kedvenc: túródi (túró rudi)

Megállapítások, amiket igazából hallani kellene, ahogy mondja a mély hangján, kérdéseknél mélyről kezdi és felemeli a hangját.

- Valaki dudált!

- Kukásautóóóó!  - Minden autó, ami elmegy a házunk előtt, vagy nagyobb méretű az utakon, csak kukásautó lehet. Vagy markoló.

- Undítóóó!  (Undorító)

-  Papajaj! (papagáj) - szerinte minden madár

- Segííítsééééég! - A székre, a kanapéra félig felmászik, lábai a levegőben lógnak és kiabál, hogy mentsük meg, mintha maga is elhinné, hogy egy szakadékban lóg, mi meg persze megmentjük.

- Támadáááás! - Ezt nem tudom honnan hallotta.

- Oszkár nem baba!

- Oszkár nem cuki! (Az ilyen jellegű megállapításokat kikéri magának)

- Oszkár nagyfiú.

- Kijöhetek?

Teljes önkívületbe esett, mikor Gábor szóba hozta, hogy Szofi kutya lány:

- Ua nem lány. Ua fiú. (Ua=Szofi)

Minden hangot utánoz, egész jól. Ha zenét hall, a basszust utánozza, a magas hangokat is próbálja, a bippegéseket, sípolásokat is, mi meg persze szakadunk a nevetéstől.

nínóóó – nála „Bíííbhmmmm-bíííííbhmmmm…”

autó dudálás – „Dúúú…”

Bemutatkozás, köszönés

Hogy hívnak?

 -  Oszkár

Hány éves vagy?

-  Iem  (=Igen)

- Csü! (Tschüss!) és közben kezet ráz, ahogy látja Hanna ovijában

- Csááálóóóóó!  (Csáó) ezt átvettük Tőle, tehát ez már a hivatalos családi köszönésünk

A szeme sem áll jól, ezt már többen is mondták. Ha mesefilmet nézünk gyakran elmondja, melyik szereplő ő, melyik Hanna. Megegyeztek, hogy a Zootropolis című mesefilmből Hanna Judy (a főszereplő), ő pedig a polgármester. Miután ezt megbeszélték utána szólt Hannának teljes természetességgel:

- Gyere Judy!

Kocsiban ülünk, épp Hanna fejét „mostam” valami miatt és feltettem a költői kérdést „Hol van az én gyerekem?” Nagy csend következett, majd Oszkár megszólalt:

- Itt van.

Engem Anucinak hív, Gábort Apucinak. Mi őt néha Oszkárcinak. Egyik reggel elég sokat mondta a nevem és Gábor elkezdte utánozni: Anuuciiii! Anuuuciii! Mire Oszkár megszólalt:

- Apuci, ne Anucizz!

Hétvégén az ágyban odabújt hozzám, a fejemre hajtotta a fejét, úgy ölelt és komoly kis hangján megszólalt:

- Ez az én anyám!

* Az itt látható kép és szöveg a szerző tulajdona (a szerk.)

Menni vagy maradni?

Bölcsődésből óvodás, óvodásból iskolás. De mikor? Menjen iskolába 6 évesen, vagy maradjon? Ha menjen, akkor hova? Ez az, amit minden szülő másképp gondol. Mi is. J

Szeptemberben óvodát váltottunk. Rugalmasak voltunk és felismertük, hogy Hannának jobb lenne két év után, ha váltanánk és meg mertük lépni. Az új ovi szellemisége, hangulata, a pedagógusok hozzáállása több mint fantasztikus. A szabályok, a szokások, az elvárások mellett ott van a szabad, kötetlen játék és mindez két nyelven. Hanna ebben lubickolt egész évben és rengeteget fejlődött nem csak nyelvileg. 

Az éves ovi „termés”

Nagyon gyorsan szerzett új barátokat. Volt egy-két kislány, akik hasonlóan erős egyéniségek, de hamar lemeccselték és igazi diplomatákhoz méltóan kialakult a kölcsönös tisztelet, eleinte kicsit messzebbről, a tanév vége felé már-már barátságba hajlott ez a különös kapcsolat Hanna nagy örömére. Aki az ovi mellett délutánonként sakkra, úszásra, heti 2x művészi tornára és lovagolni járt. (Sakkra és úszásra a tudtunkon kívül iratkozott fel, könyörgött, hogy egyezzünk bele.)

A pizza sütős szülinapi buli

Hanna születésnapja után volt az oviban egy megbeszélés, ahol elmondták az óvónők és az intézmény vezetője az iskola felkészítő foglalkozások eredményeit, és javasolták Hannát a felvételire. Itt egy intézményrendszer alatt van az óvoda, az általános iskola és a gimnázium, amikről szintén szuper véleményeket hallottunk a szülőktől, a pedagógusoktól, de a bekerülés az óriási túljelentkezés miatt felvételihez kötött. És ebben az általános iskolában nagyobbrészt a 7 éves gyerekeket veszik fel. Sőt, a 9 éves elsős sem ritka, aki más iskolából jelentkezik át, csak hogy ide járhasson.

Hanna új hobbija apukája örömére: drónt reptet

Aztán jött a március és a „mi legyen?” kérdés. Menjen, vagy maradjon? Iskolaérett, ez nem kérdés. És ha igen, akkor melyik iskolába? Budapesten elég nagy a választék, erre nem lehet panasz. A mi körzetes iskolánk egy művészeti iskola, ahova felvételi nélkül felvesznek. Lehet zenét tanulni, zongorázni, táncolni, rajzolni, ám azt hallottuk, hogy gyengécske, utána mi lesz? A legtöbb két tannyelvű iskola spártai módszereket alkalmaz, versenyistálló, ahol ha nincs kifaragva az összes ceruzád, „ülj le egyes!” És nem hiszem, hogy a heti három szódolgozattól fogja megtanulni a nyelvet a gyerek, amiből következő héten már semmire sem emlékszik, mert nem használja. Sok esetben sorsolás útján kerülnek be a gyerekek, amit a szülők előtt tartanak. Szinte magam előtt látom, ahogy a szülők ülnek a padban, ficeregnek, tördelik a kezüket, miközben a szigorú tekintetű szemüveges igazgatónő belenyúl a papír fecnikkel teli kalapba, amiben a nevek vannak. Hegyes karmai között serceg a papír, a szülők meg várják, hogy kihúzzák a gyerekük nevét, mint a lottó sorsoláson… És ott vannak az alternatív iskolák, pl. a waldorf, vagy a montessori, ami a mi elveinkhez nem passzolnak, mert túl szabadak, és lassúak Hannához, aki már elég szépen olvas és számol. És ott vannak még lehetőségként a nemzetközi iskolák, amik biztos humánusabbak a magyar iskoláktól, de a havi díjuk megfizethetetlen és a saját tanrendjük szerint haladnak.  

Szóval itt kezdődik az igazi nagy dilemma. Menni vagy maradni? És ha igen, akkor hova? Persze iskolát is lehet váltani, ha látjuk, hogy a gyereknek nem jó. Aztán arra jutottunk, hogy márciusban Hanna megpróbálja az iskolai felvételit, de csak egy helyre, ahova az óvó nénik ajánlották, így maradnánk az intézmény rendszerén belül, az ovi eddig nagyon bevállt. Az iskoláról azt hallottuk, hogy az első év bemelegítés a többire, mégis megtanulnak írni-olvasni, számolni két nyelven. Szinte láthatatlanul terhelik egyre jobban a gyerekeket, akik szárnyalnak. Ahol projekt alapú az oktatás, és nem rekedt meg a ’90-es években. Rengeteg délutáni elfoglaltság közül lehet választani a különböző sportoktól kezdve, a grafikán és hangszeres zenetanuláson át a gospel kórusig.

Mikor behívott minket az iskola igazgatónője a több mint 1 órás felvételi után és elmondta, Hanna egy remek képességű gyerek, a kétnyelvű felvételin  a magyar részen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, mégis azt kérik, maradjon még egy évet az óvodában, és jöjjön vissza 7 évesen, akkor kicsit elbizonytalanodtunk. Ebben az iskolában (is) óriásiak az elvárások az óvodások felé, nem elég a szaggatott vonalon vezetni a ceruzát, az a vonal picit sem remeghet meg. És valóban a több mint 500 gyerek közül valahogy ki kell választani azt az 50-et, akit felvesznek. Aztán átértékeltük a tapasztaltakat. Valójában nyertünk egy évet, amit sok játékkal, kötetlenebb napokkal, és azzal tölthetünk meg, amivel Hanna csak szeretné. Járhat minden nap úszni, sakkra, táncra, tornára, lovagolni. Még egy évig nem kell reggelenként rettegni, hogy nem ér be az iskolába a kiszámíthatatlan dugók miatt. Akkor megyünk el pár napra, amikor csak szeretnénk. Hanna meg érik, beérik, és jövő márciusban olyan lesz, mint egy visszatartott versenyló a következő megmérettetésen. Ő is megbékélt, az óvó nénik elmondták, mekkora szükségük van rá jövőre is. Ki segítene annyit a kicsik körül, ha ő elmenne?

Úszás után

Visszatérve az iskolában való megingásra, helyrebillent bennünk minden, mikor az egyik anyuka mesélte, neki két fia iskolás. Az egyik ebbe a csoda iskolába jár, a másik egy hagyományos általános iskolába, így van összehasonlítási alap. A hagyományos iskolában télen minden osztály külön épít hóembert, a gyerekek más osztályok hóemberét lerombolják. Frontális oktatás van, a gyerekek sokszor kirekesztőek a másokkal szemben, akik más nemzetiségűek, más felekezetűek és ennek hangot is adnak. Míg a másik iskolában télen az egész iskola egy hóembert épít, közösen. A különböző nemzetiségű gyerekek egy projekten dolgoznak, közös a cél.

Köszönöm, nincs több kérdésem.

*Az itt látható fotók 100%-a mobiltelefonnal készült és a szerző tulajdona (a szerk.)

Anyák napjára

Most találtuk meg a tavalyi anyák napi videónkat, amit személyre szólóan egyet anyukámnak, egyet Gábor anyukájának és nagymamájának készítettünk Hanna főszereplésével. Rácsodálkoztunk, mennyire sokat változtak a gyerekek egy év alatt. Oszkár baba volt még, most meg kisfiú. Hanna is milyen picurka... Itt az anyukámnak készült videó linkje, hátha valakinek ötletet adunk ezzel. Még van pár nap, mi is készülünk... :) 

http://youtu.be/KGTM_wnGwas

Új idők

Oszkár bölcsis lett. Tapasztalt szülőkként gondoltuk gördülékenyen fog menni a beszoktatás. Így is lett, mégis mikor első reggel megláttam Hanna cuccai mellett kikészítve az Oszkár cókmókját is, összeszorult a szívem... Visszafordíthatatlanul új időszámítás veszi kezdetét. 

Reggel baktattunk a bölcsi felé, és ő nem fogta a kezem. Előreszaladt, mintha tudná az utat. Persze tudta is, mert már sokszor jártunk arrafelé, többször bekukucskáltunk az udvarra. A bölcsi szuper felszerelt, modern, teljesen újszerű kint, bent. A csoportszoba tágas, gyönyörű falfestés mindenhol, tele izgalmas játékokkal. Oszkárt már első nap elbolondították az autók és a vonatok. - Azóta nálunk nagy Thomas őrület van. - És mikor haza indultunk sírt, hogy ő maradni szeretne. És ezt azóta elég sokszor eljátszotta. Második héten kezdődött az ottalvás, de Oszkár már az első héten a többi gyereket utánozva ebéd után befeküdt az egyik ágyba. A gondozónénikkel is hamar összebarátkozott. Azóta eltelt 3 hónap, ha reggel kérdezem Tőle, "Megyünk bölcsibe?" Ő határozott "ien"-nel válaszol, ami igent jelent. Beszáguld a csoportszoba ajtaján, vissza sem néz. És mikor délután a gondozónénik mesélik, hogy milyen szabálykövető a fiunk, és milyen cuki és hogy már hozzájuk is kötődik, akkor elfog a büszkeség, hogy milyen gördülékenyen beilleszkedett.

Ahogy Oszkár beszokott a bölcsibe, én is visszaszoktam a munkába. Újra teljes gőzerővel vetettem bele magam az Évszakok képszerkesztésébe, bevallom nagyon hiányzott. - Pedig otthonról besegítettem Oszkár mellől eddig is.- Újra megbeszélésekre járni, fotózásokat szervezni, szerkesztőségből a fotózásokra rohanni és vissza, ismert emberekkel találkozni, érdekes cikkeket olvasni és illusztrálni, ez az én munkám és bár úgy tűnik álommeló, amit nem vitatok, néha közbe jönnek nem várt problémák, amik megnehezítik a dolgunk :) de nagyon szeretem.  Legnagyobb bolondokháza a lapzárta utolsó két hete, persze akkor lett beteg Oszkár is és Hanna is. Hogy ezt tetézzük, még Gábor is, aki betegen is mindent megoldott nélkülem, amiért nagyon hálás vagyok.

A tavaszi lapszámban nagyon sok érdekes cikk van, szeretnék kiemelni egyet, A XX. század túlélőit, ami 4 idős néni története, Lénárt Léni tollából. A fotókat Körmendi Imre készítette. Annyi kulisszatitkot elárulhatok az anyaggal kapcsolatban, hogy az egyik 90 éves vidéki néni a fotózás időpontjában nem volt otthon, a rokonai semmit nem tudtak róla, a fotós fél napot várt rá, mire biciklivel hazakeveredett. Nem csak a szöveg, a képek is fantasztikusan sikerültek. Köszönöm, hogy ilyen emberekkel dolgozhatom! :)

És íme a címlap, alatta pedig pár proof a lapból :)

*Az itt látható képek mobiltelefonnal készültek *a szerk.

A balerinám és a táncoslábú királyfim

Nincs tökéletesebb a nem tökéletesnél. Egy elmosódott fénykép, egy bemozdult arc, egy homályos részlet, egy rosszul exponált kép, szemből beszűrődő fény, itt ott belógó tárgyak. De ott a pillanat, ami bár nem tökéletes, mégis megismételhetetlen. Ami nem megrendezett. Csak egyszerűen megtörténik és elillan. Egyszer volt, aztán nincs. Ezek a tökéletes pillanatok... 

2015 Legjei

Visszatekintve, igen kemény év van mögöttünk, ahogy Gru fogalmaz a mesében... bár minden évben ezt írom, de most tényleg. Volt sok sírás, aggódás, nevetés, rohanás. De ez az ÉLET. Visszapörgetve a képeket, az emlékeket, az együtt eltöltött idő a legfontosabb, felbecsülhetetlen. De lássuk, mi történt, a teljesség igénye nélkül...  

Legboldogabb - márciusban a Mátrában a kedvenc helyünkön

Legédesebb - mikor Oszkár először énekelt, teljesen átszellemülve

Legkreatívabb - szerintem az anyáknapi videónk volt, amit a nagymamáknak készítettünk és valami miatt nem raktam fel a blogra

Legnagyobb döbbenet - mikor a felvételeket visszanéztük vettük csak észre, hogy Oszkár felállt és életében először kisétált a képből, azóta csak fut

Legrémisztőbb - mikor rájöttünk, hogy Szofi, a kutyánk, úgy fél órája eltűnt az udvarról

Leggyorsabb - kb. 2 perc után szétválva kezdtük el keresni a környező utcákban, mintha tűt keresnénk a szénakazalban

Legtöbb ember leszólítása - kb. 10 perc alatt 30 embert szólítottunk le külön-külön, de Szofit senki sem látta

Legnagyobb megkönyebbülés - mikor egy tök ismeretlen lány a telefonját elővéve a saját Facebook oldalán mutatta meg Szofi képét, ahogy nagy szemekkel  várja egy utcában lakó bácsinál, hogy érte menjünk, na akkor elsírtam magam

Legjobban nyáron éreztük magunkat a barátnőm esküvőjén, mikor Hannával hárman táncoltunk pont úgy, ahogy itthon szoktunk

Legszabadabb - mikor papírsárkányt reptettünk és futottunk le a dombról a naplementében

Legviccesebb - Oszkár ahogy ütemre rázza a fejét a kocsiban mikor zenét hall, nagymozgással előre-hátra, majd ütemváltáskor kicsiket jobbra- balra

Legjobb döntés - teljesen egyértelműen Hanna óvoda váltása volt, soha nem késő váltani

Legkitartóbb - Hanna minden szempontól, aki nagyon sokat komolyodott, és kitartóan jár továbbra is művészi tornára, lovagolni és most már sakkra is (ma elvert)

Legidegesebb - akkor voltam, mikor Gábor Párizsba ment egy héttel a merényletek után

Legnagyobb válveregetés - nekem, hogy megcsináltuk ezt a fél évet, úgy hogy Hanna minden nap beért legkésőbb  8-ra az oviba, igazi szállító lettem J

Legnagyobb ámulat -mikor Gábor megnézte a rádiók top 40 slágerlistáját, és Hanna az összes dalt tudta folytatni, valószínűleg a sok utazásnak köszönhetően, bár az furcsa hogy én meg nem

Legnagyobb aggódás - Hanna fél éves köhögése miatt

Legdühösebb - a magyar egészségügyre vagyok, ha nem jártunk volna utána és nem mentünk volna el ezer vizsgálatra és orvoshoz, talán ki se derült volna mi a baja

Legnagyobb ajándék - hogy Hanna két hete nem köhög

Legszívbemarkolóbb – mikor Hannának odaadtam karácsony után azt a bögrét, amit Daka vett neki, amit már nem tudott odaadni, 1,5 éve őrizgettem és vártam a megfelelő pillanatot, Hannából feltörtek a könnyek és belőlem is, mikor megláttam a bögrére írva "Love message"

Legnagyobb csoda - az a végeláthatatlan szeretet egymás iránt, amit Hannán és Oszkáron látok minden egyes nap

Ami a blogból kimaradt - sok kirándulás, mikor csak úgy elindultunk felfedezni a környéket

2015-ben ezt hallottuk legtöbbször Hannától: „Képzeld el…”

2015-ben ezt hallottuk legtöbbször Oszkártól: „Babuuuu” (=Hanna) 

Legjobb éttermi élményünk - továbbra is az Ürömi Hütte

Oszkár kedvenc filmje 2015-ben amit óriási áhitattal néz: Nanny McPhee 2.

Hanna kedvenc filmje 2015-ben: Hotel Transylvania 2. 

Kedvenc  zene 2015-ben családilag: 

(azon túl, hogy Hanna Király Viktor, Katy Perry és Taylor Swift rajongó)

Shawn Mendes – Stitches :)

https://www.youtube.com/watch?v=VbfpW0pbvaU

Kedvenc képeink 2015-ből:

Legnagyobb köszönet - Gábornak, hogy van nekem, és hogy együtt soha nem adjuk fel az álmainkat

Legnagyobb felismerés -  hogy az együtt töltött idő felbecsülhetetlen

9 000 megnyitás

Legnépszerűbb bejegyzés - http://hangyafarm.blogspot.hu/2014/08/az-elso-mosoly.html

Legtöbb külföldi megnyitás - az USA-ból

Legtöbb napi kattintás: 600

Legjobb kikapcsolódás - hogy 7 éve írogatok

Köszönjük hogy olvastok!!!! 

Kalandos 2016-ot Mindenkinek!!! 

:) 

A tökéletes karácsony

Mindenki a tökéletesre vágyik. A tökéletes karácsonyra. Hogy időben meglegyen az összes ajándék, a kacsacomb, a legszebb fa. Aztán három napig mosolygó rokonok egymásnak adják a kilincset, kanálcsörgés, csillagszóró, és közben szól az elmaradhatatlan Last christmas. Én meg már szeptembertől tiltakozom. Hogy nem akarom. Pontosabban nem így… 

Zsúfolásig tele bevásárlóközpontok. A játékboltokat már rég kifosztották, csak pár hibás játék várja, hogy valaki megsajnálja őket és magával vigye. A csomagküldő szolgálatok autói ezerrel szelik az utakat, a szupermarketek polcain félig kiszakadt, kifolyt cukor, a tojáslikőr rég hiánycikk, a halasnál reggel 8-kor nincs hal, addigra az összes elkelt. Az utakon figyelmetlen sofőrök, a boltokban az emberek egymást lökik. Hogy időben meglegyen a fa, a csillogó csúcsdísz, a pulyka, ami úgyis kiszárad, a csomagolópapír, ami kidobásra vár, a bejglibe a mák, és a tetejére a porcukor, ami elfedi, ha kiszakad. Mert úgyis kiszakad, anélkül nincs bejgli.

De látom, a karácsonyi készülődésnek is van szép oldala. Hanna egész évben gyűjtögette a már nem használt játékokat rosszabb körülmények között élő családoknak és láttam azt a mosolyt az arcán, mikor átadtuk a csomagot. Vagy mikor Gábor büszkén mutatta a legszebb karácsonyi koszorút, amit ő készített, a barkácsdélutánon az oviban. Vagy mikor hosszasan beszélgettünk a virágárussal a karácsonyról és kezünkbe nyomott két gyönyörű kis csokrot, boldog karácsonyt kívánva és egy fillért sem fogadott el... Az ünnep szép lassan belopódzik a lelkünkbe. És bár a bejgli most is kiszakadt, de kit érdekel, az illata mennyei. A halászléhez való halat talán most fogják ki. A kint várakozó ezüstfenyő bár picit ferde, de nem is lehetne ettől szebb. És mikor megpillantom újra a gyerekek szemébe tükröződni a karácsonyfa fényeit...

Létezik-e valóban tökéletes karácsony? Ezt mindenki maga dönti el. Én nem cserélnék senkivel... :)