Van egy hely...

Létezik egy hely... mint a mesében, ahol minden egy kicsit más. Ahol minden lenyugszik. Ahol hosszabbak a pillanatok. Ahol átjárnak a gondolatok, és egyszer csak megvilágosodom. Ahol a Hold sokkal közelebb van, a csillagok jobban ragyognak. Ahol ha lemegy a Nap, a kert tele van parázsként világító szentjánosbogarakkal. Ahol az éjjeli viola édes illata lengi körbe a teraszt. Ahol tovább fent maradhatnak a gyerekek, hogy találkozzanak a sündisznóval és az évek óta az ereszcsatornában lakó békával. 

Ahova soha nem tudunk elég meleg ruhát vinni, meglepetés reggeli 12 fok. Ahol nem karnyújtásnyira vagyunk az élő természettől, hanem benne vagyunk. Ahol kevés egy hét, hogy minden tervezett túrát teljesítsünk. Ahol a domboldalon kiscsikó vágtázik az anyjához. 

Ahol még a rakott krumplinak is más íze van, sokkal jobb. Ahol jó pislákoló gyertya mellett ücsörögni a kisszéken áramszünetkor. Ahol a ház mögötti titkos átjáróban gyerekként bújócskáztam, ahol most Hanna és Oszkár szaladgál. Ahol minden kavicshoz, lépcsőfokhoz egy-egy emlék fűz. Ahol a gyerekeinkre mi is felejthetetlen emlékeket hagyunk. Ahol együtt vagyunk. Ahol szabadok vagyunk. Létezik egy hely... 

*Az itt látható képek mobiltelefonnal készültek (a szerk.)

A Bükkről készült videónkat itt nézhetitek meg: 
http://hangyafarm.blogspot.hu/2015/07/kotodesek.html

Kötődések

A mi Bükkünk madártávlatból:

https://youtu.be/lO3Lm0aHXA0

Oszkár 1 !!!

Most minden Rólad szól. Oszkár.  Ez a Te napod. Látod, eltelt egy év, pedig mintha egy pillanat lett volna. És mintha soha nem lett volna azelőtt. Mintha mindig is itt lettél volna. Nekünk. 

Hihetetlen, de a személyiség főbb vonalai már ilyen kicsinek is kirajzolódni látszanak. Határozott vagy, nyílt és eltántoríthatatlan. A nappaliból mindig ki akarsz szökni a sokkal izgalmasabb előszobába, a koszos cipőkhöz, ahol nyílik a fürdő ajtó, amit ki-be lehet nyitogatni. Elég úgy 2 másodperc, hogy nem figyelünk és Te már kacarászva rohansz is, megállíthatatlanul. Tudod, kész csoda vagy. Már az is, ahogy születtél. Nem hallgattam senki másra, csak bíztam benned, legalább annyira, mint magamban. És egyszerűen csak úgy történt minden, ahogy szeretted volna, ami életem egyik legnagyobb csodája. És persze apáé. És ez az élmény nem csak a mienk, úgy gondolom, a Te életed is meghatározza. 

Ahogy az is, hogy Téged minden érdekel. 10 hónaposan totyogtál, ma már szaladsz seprűvel a kezedben. Kint az udvaron azzal jössz, mész, piszkálsz, mutatsz az égre, ha jön egy repülő. Emlékszem, mikor először mutattunk neked repülőt és észre is vetted, nagyon tetszett neked. Hajnalban egy motoros mehetett el az utcában, Te pedig felpattantál az ágyunk közepén, a plafonra mutattál a hosszú ujjaddal és hosszasan kémlelted, merre lehet a repülő.

Az egész kis tested harapnivalóan gömbölyű, apa azt szokta mondani, mintha agyagból lennél. Ha valamit megfogsz, az kérem szépen meg van fogva rendesen. Imádsz a kertben felfedezni, nézni a hangyák útját, leveleket, fűszálat, kavicsokat gyűjteni. Mohát, tobozt simogatni, tapintani.  

Egyre világosabb a hajad és hullámokba rendeződik, a homlokodon pont olyan forgó van, mint Hannának és apának. Ettől mindig olyan jólfésültnek tűnsz. A tarkódon az az egyforintos nagyságú piros folt még mindig ott van, amit mindenki megkérdez, mi az. Mikor megszülettél egy szabályos írott M betű rajzolódott ki. Apa nagyon büszke volt rá, a bőrgyógyász szerint kétéves korodra teljesen felszívódik.

Első szavad egyértelműen Hanna volt, csak Babnak hívod. Szofit vau-vau-nak. A napokban elkezdted édesen mondogatni mély hangon, hogy mammma-mammmma, de aztán rá kellett jönnöm, ezt nem rám érted, hanem a vacsorára. Imádod a hasad. Mi is. Ma reggel viszont határozottan felém hajoltál és azt mondtad mosolyogva, hogy Mammm. Azt hiszem, ez csak nekem szólt. 

Imádod a zenét, ritmusra ugrálsz, tapsolsz, kurjantgatsz. Ha Hanna bolondozik, hangosan nevetsz és mindenben benne vagy.  Tudom, az elfogultság szülői alapkövetelmény, de anélkül is a mi édes medvebocsunk vagy. Aki bújik, ha álmos, ha szeretné kifejezni a szeretetét, lehajtja a fejét és hozzánk nyomja. Aki mindennek örül, egész nap mosolyog és sziporkázik és szórja felénk a szeretetét. Aki földöntúli erőt ad. Aki kitárja a karját Hanna felé, Hanna meg rohan. Hihetetlen, végeláthatatlan szeretet…

Szóval őrületes bajban lennénk, ha nem lennél. Akkor most ki kéne, hogy találjunk… Hanna már korábban tudhatott valamit, hogy annyit nyúzott minket, hogy legyen egy testvére. Már akkor érezhette azt a megmagyarázhatatlan szeretetet, ami fel fog szabadulni az érkezéseddel és ami azóta is uralja a mindennapokat. Ezt csak az tudhatja, aki a saját szemével látja, amit mi minden nap látunk. Napjában többször is. És azóta is hihetetlen nekünk... 

Köszönjük hogy vagy!

Boldog születésnapot Kincsünk! 

A robogó család

Hogy hogy lett 10 hónapos Oszkár? Nem tudom. Egyszerűen úgy érzem, kifolyik a kezünk közül az idő. Szaladnak a napok, velük szaladunk mi is, de mi minden percet próbálunk kihasználni. Kihasználni, hogy megtöltsük élettel...  

A fiatalember igencsak korán kelő, óramű pontossággal 6.00-kor kinyílik a kis szeme és indul a nap. Ha hétköznap van, ha hétvége. Reggeli után rohanunk Hannával az oviba, addig Oszkár visszacsucsukál. Valamikor ki kell aludnia magát. Ő már most tudja, aki keveset alszik, többet él! Néha be kell látnom, igaza van. Éjszaka szerencsére már csak egyszer kel fel enni, de a 10 hónap alatt nekünk még nem volt átaludt éjszakánk. Oszkár tízórai után vagy babaúszásra megy, vagy tornára, vagy ringatóra, persze velem együtt. Imádja a vizet, és már merült is! Ritka, hogy csak úgy otthon vagyunk és lógatjuk a lábunk. A házimunka megvár, különben is, ahogy a kedves kolleginám mondta, inkább a gyerekeim szeme csillogjon, mint az ajtókilincs! És milyen igaz! Pedig sokan nem értik, mire jó az, ha ide-oda visszük őket. Azért mi látjuk a pozitív oldalát is a dolognak.

Oszkárnak hihetetlen iramban fejlődik a mozgása, ami szerintünk a torna és úszás hatása is, nem csak genetika. (Ahhoz képest, hogy mennyire feszes izomtónussal született.) 6 hónaposan felült, a 7. hónap végére felállt. 8 hónaposan kapaszkodás nélkül állt hosszú percekig, 9 hónaposan megtette első 3 lépését, guggolásból segítség nélkül felállt, vagy csak úgy rugózott a lábán, mint aki táncol. Mert bármilyen zenét meghall, rögtön nevet és táncol. És amúgy egész álló nap mosolyog és gügyög és ragyog. És minden idegennek mosolyt csal az arcára. A miénkre is. És én egész nap ebben lubickolok. Innen a kimeríthetetlen energia. Szóval ott tartottam, hogy Oszkárnak heti 3-szor van külön programja. Hannának sincs kevesebb, heti 2x tánc, 1x angol, ezekre mi visszük Oszkárral és hétvégén ott a lovaglás, amikor az egész család megy. Ami már annyira jól megy neki, hogy egyedül vezeti a lovat, mint a nagyok, üget. Fegyelmezett, koncentrál, és úgy ül a lovon, mintha oda teremtették volna. Művészi tornán már javában készülnek az év végi nagybemutatóra, tanulják a koreográfiát, lelkesen mutogatja itthon. Látom a fejlődést, hogy honnan indult és most hol tart és folyamatosan kapjuk a visszaigazolást, a megerősítést, hogy jó úton vagyunk. Hogy megtérül a bele fektetett energia, loholás, cuccolás. És látom, hogy ez kell neki, kell nekik.

Míg Hannára angolon vagy táncon várunk, addig sincs unatkozás. Oszkár mindenhol leveszi a cipőjét. Ha csak a cipőjét, az nagyon jó, mert otthon egy jó ideje csak mezítláb van, nem tűri meg magán a zoknit. Ami általában pont emiatt felemás. Feláll, mindenre kíváncsi, folyamatosan mozgásban kell, hogy legyen, és azt hiszem, kicsit többet meg is engedek neki. Fiú. Had menjen. Had másszon. Falat.

Én itthon dolgozom, ha alszik a nép. Ebéd után és este. De nem sokat. Csak mégis. Jó kiszakadni a napi rutinból, jó cikkeket olvasni. Néha főzök, na nem minden nap, de kétnaponta. És akkor is valami tizenöt percest. (Leszámítva a húslevest, és a sokórás marhaoldalast, de egyiket sem kell kavarni.) És itt van Gábor és a sikerei, mindannyian nagyon büszkék vagyunk rá. Aki kíváncsi, nézze meg és lájkolja az oldalát:

http://facebook.com/mgidesign 

Az egész napos robogásból hazaérve, még vacsora előtt kimegy az udvarra a család, Hanna rollerezik, nem lassan. Oszkár nézi a le-föl akciót. Utoljára még hintáznak egyet, Hanna hangosan énekli, hogy „Egyszerre megyünk, káposzta a fejünk”. Talán az utca végén, zárt ajtók mögött is hallani. Élet van, kérem szépen. Hogy ne unatkozzunk, Gáborral tollasozunk ketten. Hagyom nyerni. öhöm…. J Azt hiszem, valahogy így rohannak el láblógatás közben a napok, hetek…   

*az itt látott képek nagy többsége mobiltelefonnal készült* a szerk.

3 nap Mátra madártávlatból

3 nap Mátra, a 3 legfontosabb emberrel, 3 percben. 

Házivideo indul! :)

http://youtu.be/MffFT9AhRsQ

Oszkár mesél

Sziasztok! Oszkár vagyok. Még nem beszélek, de a család gyakran a számba adja a szavakat. Mikor azt mondom, hogy ba-ba-ba-ba-ba és mély hangon összeráncolt szemöldökkel, hogy dá-dá-dá-dá, akkor mindenki rám figyel, amit nagyon szeretek. Azt már kevésbé, hogy ilyenkor körém gyűlnek, és arra kérnek, hogy mondjam még egyszer.

Ilyenkor pont így nézek rájuk. Meg akkor is, ha anya előveszi a fényképezőgépet. Amúgy egész nap mosolygok, de egyszerűen nem szeretem produkálni magam és kész. Tornán is mindig mondja, hogy mutassuk meg a gyógytornász néninek, hogy már négykézláb mászok, meg hogy ülök, és röhögve meg tudom csinálni a lefelé néző kutyapózt, de én azért se.

Na jó, mutatok egy fekvőtámaszt, közben énekelek valamit. 

Persze ha anya egy pillanatra nem figyel, az más. A konyhaasztal lábához lopózok, elkapom, és megkóstolom, és anya el is dobja a fényképezőgépet, mert a lelki szemeivel már látja, ahogy beütöm a homlokom az élébe. Nem sírtam. Nem is fájt annyira.

Szeretek mindent megkóstolni, de amit még ennél is jobban szeretek, azok a címkék. Plüss állatok, pelenkák, előkék, ruhák, a babakocsin fityegő játék címkéit lassan, komótosan összedörzsölöm a két ujjam között. Szeretek tapintani, mindennek megnézni az anyagát. Szeretem a krómozott, fémesen csillogó tárgyakat.

Anya meg szereti nézni a szemem. Szerinte lehetetlen lefotózni. Acélszürke, a cirádák benne pedig barnásvörösek. Azért nem adja fel és próbálkozik. 

Én meg közben gyakorlom a lefegyverző nézést anyán, és elég jól megy már. J

A nap fénypontja, mikor Hanna délután hazajön az oviból. Ilyenkor annyira örülök, hogy hangosan kurjantgatok, amit csak neki szoktam csinálni. Folyamatosan őt figyelem, mit csinál, mit mond. Hanna gyakran tanít, magyaráz nekem, bábozik, olvas. Mostanában Fussilinek hív, ami még mindig jobb, mint a Kovászos uborka, amiről apáék lebeszélték. Elég jóban vagyunk, ezt leszámítva. Egyszer a pihenőszékben ücsörésztem, mikor elment mellettem, véletlen megbotlott a pihenőszék lábában. Annyira megijedt, hogy fájdalmat okozott nekem (pedig nem), hogy sírt. Mikor először ültem az etetőszékben, úgy egy hete, Hanna elmagyarázta nekem, hogy ő vigyáz rám, nehogy kiessem és hogy ő mindentől megvéd, mikor ezt magyarázta könnybe lábadt a szeme. Ami gyakran előfordul, mikor ilyen dolgokról beszélgetünk ketten. Persze én nem tudom elmondani, hogy mennyire szeretem. De azért próbálom a tudtára hozni. Azzal hogy hozzá érek, megsimogatom. Aztán hogy beleharapok. Imádok vele bolondozni!

  

Szeretem, ha engedi, hogy megvizsgáljam az arcát, a haját, az orrát.

De a legjobban egyszerűen azt szeretem, hogy Ő van nekem.