Sokszor találgatjuk, vajon mi lesz Hanna, ha nagy lesz? Jönnek az ötletek, bár én egyre biztosabban állítom: chef, vagy legalább egy gasztroblogger. Leszámítva a ma reggelt, mikoris egy kicsit meginogtam, látva, hogy Hanna negyed órán át fésülködött a beépített szekrény tükrében. A hajkefe persze fordítva volt a kezében, sörtével kifelé, de ez mit sem változtat a lényegen. A lányunk igazi nő, kalappal a fején billeg a sütő előtt – abban nézi magát – vagy a lábasában főz. Nem, nem! Az előbbit egészen biztosan nem tőlem látja!
Az egész életünk az evés körül forog. Mikor eszünk, mit eszünk, mit főzzünk, mit vásároljunk, hol vegyük? Az evéshez igazítjuk a sétát, a fürdést, az alvást, egy szóval mindent. Hiába tagadom, az étkezésnek kulcsfontosságú szerep jutott. Képes háborút indítani egy sajt darab, hiszti rohamot csillapítani egy félbetört pogácsa. De mit keres a mosógép tetején egy kenyér galacsin?
Kora reggel, míg készül a kakaó, Hanna a járókát rágja és boci szemekkel engem néz. Majd ezután jön a nap fénypontja: a nappaliban az ölembe fészkeli magát „csüccs” felkiáltással, és míg ő kakaózik, én simogatom a haját, ami hátul telefonzsinórszerű csigákba rendeződik. Ha kiszürcsölte az utolsó cseppet is, hátrafordul hozzám és dob egy puszit. Fél óra múlva már sorakoznak a kenyérkatonák a krokodilos tányérban, kalapjuk sajt. Hanna alaposan megvizsgálja őket, közben már mutogat, hogy jöhet egy kis paradicsom vagy egy kanál kefir, amit szigorúan még én adagolok neki. Kb. 5 perc elteltével érünk arra a pontra, mikor pálcika ujjaival megfog egy katonát, karját kilógatja az etetőszékből, mintha nyújtózkodna, aztán észrevétlen leejti a falatot, remélve hogy nem veszem észre. Ilyenkor még az ellenkező irányba is néz, hogy elterelje a figyelmem. Majd mosolyog, ha hallja, hogy Szofi kutyus megszerezte a titkos falatot. A konyha morzsatengerben úszik, a nagytakarítás garantált.
Fél éves volt Hanna, mikor először almával kóstoltattuk, amire felejthetetlen grimaszokat vágott. Aztán sorra jöttek a felfedezni való gyümölcsök, és mi mindenféle taktikát kitaláltunk, hogy egyáltalán szájába vegye a kanalat. Rájöttünk, hogy hamarabb fogadja el a rendes emberes méretű evőkanálból az ételt, mint a műanyag babaverzióból. Aztán, mikor feltűnt neki a turpisság, csakis akkor volt hajlandó kinyitni a száját, ha étkezésenként legalább 3 féle kanállal etettük, színessel, kicsivel, naggyal. Később csak úgy, ha énekeltünk, ha mutogattunk, ha a babáját közösen etettük… Az eszköztár kifogyhatatlan, a cél minden esetben szentesíti az eszközt. De mára a kisasszony megkomolyodott és tudja, mit szeret. Pontosabban azt tudja, mit nem, és az a sárgaborsó főzelék. Szerencsém van, mert jó étvágyú gyerek, ma már nem kell könyörögni egy falatért. Igazi mindenevő. Jöhet a zöldséges bulgur és kuszkusz, a vaddisznó pörkölt, tengeri hal párolt zöldséggel vagy húsleves. Mindegy, hogy mi, csak együk. Együtt. Mert igazi szociális lény, aki az étteremben is becsülettel végigeszi a háromfogásos menüt, kóstol, mutogat, mit mivel, néha fintorog, de akkor is tovább kér. És én imádom etetni, mert ha tele van a poci, akkor nem lehet semmi baj, akkor mindenki elégedett.
Tízóraira és uzsonnára jöhet a gyümölcs, joghurt, vagy ezek kevert változata pogácsával vagy kiflivéggel a kézben. Na, de hol marad a nasi? Az nálunk tönkölykekszben és köles golyóban ki is merül. Egyelőre. Hanna nem édesszájú, azt sem tudja, mi az, hogy csoki. Amin a fél család fel van háborodva, tudniillik a legjobb dolgoktól fosztjuk meg a lányunkat. Mert a túró rudi igenis egészséges, a csokitól pedig csak okosabb lesz a gyerek. Gáborral ezt már megtanultuk kezelni, és az ajándék plüssjáték mellé csempészett minicsoki egyelőre a fiók mélyén landol. – Bocsi nővérkém. – Pedig, ha igaz lenne a mondás, miszerint az vagy, amit megeszel, talán a postán a postás néni sem nyomja a lányom kezébe a vacak töltött kekszét – pedig nem is abban a sorban álltunk - , ami miatt az autó hátsó részét csak felár ellenében takarították ki. Hiába mondtam, hogy köszönjük, nem kérjük, a gyerek már tízóraizott, ahogy Hanna meglátta a felé tartó ismeretlen eredetű nem túl bizalomgerjesztő valamit, rögtön rárabolt. Másfél órán át el sem engedte.
Hiába a nemzeti étkek multikulináris felhozatala, Hanna szerint a tiszta víznél, a bükkszentkereszti házi bodzaivólénél, a Mama meggyes pitéjénél, na meg a római parton lévő néni lángosánál nincs finomabb. Azért én kétnaponta mégis próbálkozom. - Ha a túrógombócommal nem is értem el nagy sikereket, a padlizsános paradicsomos rigatoni már a főzőlapon gőzölög. – És amíg eme sztár chéf-ek nyomában kullogok, akkor sincs jobb érzés a földön, mint mikor a kisasszony repetázik a főztömből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése