Hogy hogy lett 10 hónapos Oszkár? Nem tudom. Egyszerűen úgy érzem, kifolyik a
kezünk közül az idő. Szaladnak a napok, velük szaladunk mi is, de mi minden
percet próbálunk kihasználni. Kihasználni, hogy megtöltsük élettel...
A fiatalember igencsak korán kelő,
óramű pontossággal 6.00-kor kinyílik a kis szeme és indul a nap. Ha hétköznap
van, ha hétvége. Reggeli után rohanunk Hannával az oviba, addig Oszkár
visszacsucsukál. Valamikor ki kell aludnia magát. Ő már most tudja, aki keveset
alszik, többet él! Néha be kell látnom, igaza van. Éjszaka szerencsére már csak egyszer kel fel enni, de a 10
hónap alatt nekünk még nem volt átaludt éjszakánk. Oszkár tízórai után vagy babaúszásra
megy, vagy tornára, vagy ringatóra, persze velem együtt. Imádja a vizet, és már
merült is! Ritka, hogy csak úgy otthon vagyunk és lógatjuk a lábunk. A házimunka
megvár, különben is, ahogy a kedves kolleginám mondta, inkább a gyerekeim szeme
csillogjon, mint az ajtókilincs! És milyen igaz! Pedig sokan nem
értik, mire jó az, ha ide-oda visszük őket. Azért mi látjuk a pozitív oldalát
is a dolognak.
Oszkárnak hihetetlen iramban fejlődik
a mozgása, ami szerintünk a torna és úszás hatása is, nem csak genetika. (Ahhoz
képest, hogy mennyire feszes izomtónussal született.) 6 hónaposan felült, a 7. hónap
végére felállt. 8 hónaposan kapaszkodás nélkül állt hosszú percekig, 9
hónaposan megtette első 3 lépését, guggolásból segítség nélkül felállt, vagy
csak úgy rugózott a lábán, mint aki táncol. Mert bármilyen zenét meghall,
rögtön nevet és táncol. És amúgy egész álló nap mosolyog és gügyög és ragyog.
És minden idegennek mosolyt csal az arcára. A miénkre is. És én egész nap ebben
lubickolok. Innen a kimeríthetetlen energia. Szóval ott tartottam, hogy
Oszkárnak heti 3-szor van külön programja. Hannának sincs kevesebb, heti 2x
tánc, 1x angol, ezekre mi visszük Oszkárral és hétvégén ott a lovaglás, amikor
az egész család megy. Ami már annyira jól megy neki, hogy egyedül vezeti a
lovat, mint a nagyok, üget. Fegyelmezett, koncentrál, és úgy ül a lovon, mintha
oda teremtették volna. Művészi tornán már javában készülnek az év végi
nagybemutatóra, tanulják a koreográfiát, lelkesen mutogatja itthon. Látom a
fejlődést, hogy honnan indult és most hol tart és folyamatosan kapjuk a
visszaigazolást, a megerősítést, hogy jó úton vagyunk. Hogy megtérül a
bele fektetett energia, loholás, cuccolás. És látom, hogy ez kell neki, kell
nekik.
Míg Hannára angolon vagy táncon várunk,
addig sincs unatkozás. Oszkár mindenhol leveszi a cipőjét. Ha csak a cipőjét,
az nagyon jó, mert otthon egy jó ideje csak mezítláb van, nem tűri meg magán a
zoknit. Ami általában pont emiatt felemás. Feláll, mindenre kíváncsi,
folyamatosan mozgásban kell, hogy legyen, és azt hiszem, kicsit többet meg is
engedek neki. Fiú. Had menjen. Had másszon. Falat.
Én itthon dolgozom, ha alszik a nép.
Ebéd után és este. De nem sokat. Csak mégis. Jó kiszakadni a napi rutinból, jó
cikkeket olvasni. Néha főzök, na nem minden nap, de kétnaponta. És akkor is
valami tizenöt percest. (Leszámítva a húslevest, és a sokórás marhaoldalast, de egyiket sem kell kavarni.) És
itt van Gábor és a sikerei, mindannyian nagyon büszkék vagyunk rá. Aki
kíváncsi, nézze meg és lájkolja az oldalát:
Az egész napos robogásból hazaérve, még vacsora előtt kimegy az udvarra a
család, Hanna rollerezik, nem lassan. Oszkár nézi a le-föl akciót. Utoljára még
hintáznak egyet, Hanna hangosan énekli, hogy „Egyszerre megyünk, káposzta a
fejünk”. Talán az utca végén, zárt ajtók mögött is hallani. Élet van, kérem
szépen. Hogy ne unatkozzunk, Gáborral tollasozunk ketten. Hagyom nyerni. öhöm…. J Azt hiszem, valahogy így rohannak el láblógatás közben a napok, hetek…
*az itt látott képek nagy többsége mobiltelefonnal készült* a szerk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése