Van egy film, ami folyamatosan forog. Nincs szünet. Néha én rendezem, néha az élet. Persze mi vagyunk a főszereplők. Ki más.
Kívülről nézve rohanunk, dolgozunk, ki így, ki úgy. Reggelenként nagyüzem van. Gyártom a reggelit, csomagolom Gábor ebédjét. Közben Hanna hálózsákban ölbe kéredzkedik. Nem veszem fel, ő a nappaliba csoszog és szétpakolja az összes könyvét és játékát, amibe két perc múlva mezítláb belelépek. Felülről nézve a lakás tényleg olyan, mint egy hangyaboly. Gyors reggeli, fogmosás, minimál smink, az egész család a fürdőben – még Szofi is. Miközben Gábor a cipőjét húzza, Hanna végigmenekül az összes szobán - jobb esetben hálózsák nélkül -, én meg utána, hogy elkapjam, mert öltözni kell, el fogunk késni. Gábor elköszön, Hanna kismajom módján a lábába csimpaszkodik, dupla adag puszit követel. Indul a nap.
Következő kép. Hanna hátul pislákol az autóban, én meg vezetek. Reggel van, lassú az agyam. Valami karácsonyi szám szól a rádióból. Az ajándéklista a fejemben, a karácsonyi menü megtervezve, a kinti dekorációt még pótoljuk, a tavalyi fa jó lesz, majd valahogy behúzzuk a nappaliba. A csomagolópapírt el ne felejtsem. Már fogalmam sincs hova dugtuk el Hanna ajándékát. Egy része a gardrób mélyén lehet, a másik a csomagtartóban. És még a bejgli receptjét sem kértem el.
Következő kép. Áthajtunk a síneken, Hanna csihuhuzik. A temető mellett suhanunk, amikor megpillantok egy bácsit. Hosszú fekete kabát, sötét kalap. A kapu felé ballag, kezében egy fehér rózsa. Pedig nincs temetés…. Csak egy pillanat volt.
Következő kép. Potyognak a könnyeim. Nem tudok megálljt parancsolni. A pirosnál Hanna szeme kérdőre von. Ahogy belenézek, minden letisztul és egyértelművé válik. Hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere. Mert van egy tündéri kislányom. A férjem a legjobb barátom és a példaképem. Itt-ott akad egy-egy barát is. A szüleim csodálatosak. És milyen sokkal tartozom nekik. A szeretteimnek. Hogy vannak. Már nem érdekel a bejgli recept, sem az ajándék. És az sem, hogy a sarkon álló virágárus néni bebámul az autóba. A rádióból még mindig ugyanaz a dal szól. Nem tudok tovább ellenkezni, az érzés teljesen átjár. Karácsony. Ünnep. Család. A film most is forog tovább. A megszokottnál kicsit lassabban. A lényeg úgyis a
happy end…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése