2011 a Legek éve

Az elmúlt egy évet kicsit sem nevezhetnénk unalmasnak. Volt költözés, államvizsga, munka, pihenés, utazás, kórház – kétszer is. Sok sírás, még több nevetés. Közben Hanna megtette élete első lépéseit, és ma már megállás nélkül beszél.

2011 pár kiragadott pillanata

Legfárasztóbb – a költözés volt 3 ajtóval arrébb egy egyévessel

Legnagyobb elismerés – államvizsgán az egyedüli kiemelt ötösöm szintén egy egyévessel

Legkilátástalanabb – egy hét Hannával a SOTE I. sz. Gyermekklinika Csecsemőosztályán

Legdühösebb – mikor ugyanott a szemész nem akarta megvizsgálni Hannát, mondván nehogy elkapja az ő gyereke is a betegséget

Legnagyobb szenzáció – mikor Hanna a nappali közepén felállt és elindult felém a konyhába

Legrémisztőbb – kockáról kockára látni, hogyan szaltózik le a gyerek fejjel előre a kanapéról

Legmeghatottabb – mikor tortával a kezemben nem tudtam végigénekelni a Happy Birthday-t Gábornak

Legboldogabb – nyáron a Bükkben, kirándulás a Pilisben

Minden idők legijesztőbb legkiszolgáltatottabb és legrosszabb pillanata – mikor éjjel Gáborral egymásra néztünk a mentőben Törökországban, miközben Hanna magatehetetlenül zötykölődött az ölemben

Legnagyobb ajándék – mikor a kislányom először azt mondta altatáskor hogy szeretlek

Legviccesebb – sírtunk a nevetéstől, mikor ajándék helyett azt mondta hogy anyádék (legújabb oregánó helyett öreganyó)

Legmegdöbbentőbb – mikor kiderült, Hanna az összes meséjét kívülről tudja

Leghálásabbak – a bilimbos Ildi néninek vagyunk, amiért akkora szeretettel, odaadással foglalkozik a lányunkkal

Legcikisebb – a Rózsakert Bevásárlóközpont parkolójában Hanna az autósülésből kidobta a cumisüvegét, ami természetesen a mellettünk parkoló kocsi alá gurult, este belenézve a tükörbe vettem észre, hogy tiszta olaj az arcom és a nyakam

Legédesebb – mikor Hanna először énekelte el a kis karácsony, nagy karácsony mindkét versszakát

Legnagyobb bénázás –  a stúdióban időzítővel fotózni magunkat

Legnagyobb tanulság – nem tudok sütni

Legnagyobb hiba – hogy nem adom fel és mindig újra próbálkozom

Legváratlanabb –  az általam nagyra tartott fotográfus azt írta a blogon lévő képeimről, hogy gyönyörűek!

Kedvenc képeink 2011-ből

Nyár a kertben

Macskatalp

 Arra mehetett a Mikulás 

 Pillangókisasszony

Legjobb döntés – 9 hónappal ezelőtt a Hangyafarm elkezdése

Legtávolibb hely, ahonnan ránk nyitottak – Dél-Korea, Bolívia és Új-Zéland

Legfurább keresőszó, amivel ránk találtak – beülős úszógumi

Legtöbb negatív vélemény – az, hogy gyakrabban is írhatnék

65 000 leütés. 20 történet. Sok kép, valamennyivel több megnyitás. Jó érzés olvasgatni. De kézben tartani a legjobb. :)

Limitált példányszámú Saját Kiadás

Karácsonyi snitt

Van egy film, ami folyamatosan forog. Nincs szünet. Néha én rendezem, néha az élet. Persze mi vagyunk a főszereplők. Ki más.

Kívülről nézve rohanunk, dolgozunk, ki így, ki úgy. Reggelenként nagyüzem van. Gyártom a reggelit, csomagolom Gábor ebédjét. Közben Hanna hálózsákban ölbe kéredzkedik. Nem veszem fel, ő a nappaliba csoszog és szétpakolja az összes könyvét és játékát, amibe két perc múlva mezítláb belelépek. Felülről nézve a lakás tényleg olyan, mint egy hangyaboly. Gyors reggeli, fogmosás, minimál smink, az egész család a fürdőben – még Szofi is. Miközben Gábor a cipőjét húzza, Hanna végigmenekül az összes szobán - jobb esetben hálózsák nélkül -, én meg utána, hogy elkapjam, mert öltözni kell, el fogunk késni. Gábor elköszön, Hanna kismajom módján a lábába csimpaszkodik, dupla adag puszit követel. Indul a nap.

Következő kép. Hanna hátul pislákol az autóban, én meg vezetek. Reggel van, lassú az agyam. Valami karácsonyi szám szól a rádióból. Az ajándéklista a fejemben, a karácsonyi menü megtervezve, a kinti dekorációt még pótoljuk, a tavalyi fa jó lesz, majd valahogy behúzzuk a nappaliba. A csomagolópapírt el ne felejtsem. Már fogalmam sincs hova dugtuk el Hanna ajándékát. Egy része a gardrób mélyén lehet, a másik a csomagtartóban. És még a bejgli receptjét sem kértem el.

Következő kép. Áthajtunk a síneken, Hanna csihuhuzik. A temető mellett suhanunk, amikor megpillantok egy bácsit. Hosszú fekete kabát, sötét kalap. A kapu felé ballag, kezében egy fehér rózsa. Pedig nincs temetés…. Csak egy pillanat volt.

Következő kép. Potyognak a könnyeim. Nem tudok megálljt parancsolni. A pirosnál Hanna szeme kérdőre von. Ahogy belenézek, minden letisztul és egyértelművé válik. Hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere. Mert van egy tündéri kislányom. A férjem a legjobb barátom és a példaképem. Itt-ott akad egy-egy barát is. A szüleim csodálatosak. És milyen sokkal tartozom nekik. A szeretteimnek. Hogy vannak. Már nem érdekel a bejgli recept, sem az ajándék. És az sem, hogy a sarkon álló virágárus néni bebámul az autóba. A rádióból még mindig ugyanaz a dal szól. Nem tudok tovább ellenkezni, az érzés teljesen átjár. Karácsony. Ünnep. Család. A film most is forog tovább. A megszokottnál kicsit lassabban. A lényeg úgyis a 

happy end… 

A hétpecsétes titok

Legalább két hete ment a pusmogás a minioviban a karácsonyi ünnepséggel és a titkos meglepetéssel kapcsolatban. Zárták az ajtókat, nehogy valamelyik szülő egy óvatlan pillanatban meglásson valamit, mindenki lázasan készült. Hannából persze egy szót sem tudtam kihúzni, mit csinálnak napok óta, miért gyöngyház fényű a keze. Titoktartást fogadott az összes gyerek, velük együtt a mienk is. 

Linzert sütöttünk az első karácsonyi ünnepségre. Volt ének, hegedű, csendjáték, pogácsa és sok gyerek. És persze Ildi óvónéni és Eszti. És végre hosszú várakozás után fény derült a meglepetésre is, amit mi kaptunk, szülők, a gyerekektől. Hanna a csomagot átadta, majd pár másodperc késéssel hozzátette, hogy Boldog karácsonyt! 

A hógömb és az aranyhajú angyalka - ami amúgy egy kiscsengő - legalább két hétig készült, Hanna saját keze által - persze némi segítséggel - amiről még video felvételt is kaptunk. A Bilimbo részéről teli találat. Azt hiszem örök karácsonyi kellékek maradnak.  

A kis csomag mellé kaptunk egy levelet is, a lányunkról. Szívmelengető, talán mert minden sora igaz. Leírhatatlanul büszkék vagyunk rá!
(Nagyobb méretért katt a képre.)

Hanna – Magyar szótár és nyelvtan II.kötet

Haladó szintre akkor léphetett, mikor első nap hazajött a minioviból és azt mondta: Mit csináltáál? Aaad visszaaa!  És egyszer csak azt vettük észre, hogy egész nap be nem áll a szája. Egymás mellé pakolta a szavakat, először azokat, amiket eddig is használt, majd jöttek az új kifejezések. Kedvenc szavai a botrány, a radiátor és a nem.

A szókincse folyamatosan bővül, követhetetlen. Néhány érdekesség:

bibázni – bepatentolni (a retikült)

dúza – medúza

gabi – galamb

gaboly – bagoly

gebelye – gereblye

gogolya- gomolya

hidadó – híradó

kakucs – papucs

keü, keüke – kenguru

minnyá – mindjárt

monyózni - megnyomni

pafi – parizer

papajaj – papagáj

siku – siklóernyő

tepcsi – tepsi

Minden általunk feltett kérdésre a válasza rövid hatásszünet után „Nem!”. És egyre többet kérdez.

Mi ez? Mi az?

Ki van ott?

Mit eszel? – még akkor is, ha nem eszel semmit.

Mit csinálsz?

Megnézhetem?

Kérsz ilyet?

Kiönthetem?

Változatos köszönési formákat használ:

Jó napot! (kézrázáskor), Viszlát! (boltból elköszönve), Szívesen!, Kérek szépen! (ha nagyon akar valamit), Köszönöm!, Kérek még!, Ennyi! (mikor befejezte a vacsorát)

Első szóösszetételek

Szeretem. Apát.

Apa. Haza.

Apa. Cipőjét. Felvesz.

Ittam. Egy kortyot.

Leves. Bele. Pociba.

Mannain. (Mandarin) Megeszem.

Otthagytam. Megkeresem.

Szofi vakózik. (vakarózik) Majd hozzá teszi: Anya is. (Nevet)

Iszok. Koszos vizet. (fürdés közben) 

Mekkora torony, Apa!! (legózáskor)

A ragozás és a többes szám is egyre jobban megy.

Anyáé, Apának, Ildihez, Rudit

Sziasztok!

Mindent kommentál: futok, sétálok, leveszem, összetéptem, leesett, felveszem, felállok, táncolok, kiöntöm, alszok, felkeltem, elbújtam, labdázok, elkapom, azt hiszem, sejtettem. Szerinte nem cicakaka van a nózijában, hanem azt úgy hívják, hogy nyuszi.

Csak most derült ki, hogy kívülről tudja a kedvenc meséit, mondókáit, és az általunk ismert összes karácsonyi éneket. Egy sorral mindig előrébb jár, mint én. Egyik éjjel felkelt és legalább egy órán át csipogott. „Iszok vizet, friss ropogós, anya csinálta, jajdejóó!” Majd számolt: „Kettő, nyolc, kilenc. Szeretem a nyolcat.” Majd másfél perces halandzsázás után megszólal: „Mondtam. Jó dolgokat.”

Ma álltam a konyhában - mivel mostanában Hanna 5 körül ébred, mi mást csináltam volna, kávét főztem-, ő a lábamnál hason fekve piszkálja a papucsom. Kérdezem mit csinálsz? Válasz: Gondolkozok. Egyre többet emlegeti a karácsonyt. Nem bírtuk abbahagyni a nevetést, mikor azt mondta az ajándékra hogy anyádék. 

Peter Pan és a cipősdoboz

Mikuláscsomag, karácsonyi dekoráció, adventi koszorú, díszkivilágítás. Kilométeres ajándéklistával a kezükben tolonganak az áruházakban az emberek, közben szól a mennyből az angyal. Karácsony van, volt, és lesz. Pedig egyre többen tudják, milyen az, amikor nincs.

Nincs Mikulás csomag, nincs karácsonyi ajándék. Nem, nekem fogalmam sincs, milyen lehet az. A karácsonyfánk mindig a plafonig ért, gyönyörűen fel volt díszítve, a bejgli illata körbejárta a lakást, csengőszó jelezte, ha megérkezett a Jézuska, rohantunk le az emeletről és minden évben elájultam az ajándékok láttán. Késő estig társasozott az egész család, talán ezt szerettem az egészben a legjobban. Én ilyennek láttam a karácsonyt. De vajon hány gyerek nélkülöz ilyenkor is?!

Tavaly karácsonykor Hanna még csak egyéves volt, a rokonság elárasztott minket legalább 30 darab ajándékkal. Utólag beláttuk, a fele teljesen szükségtelen volt, Hanna egész este egy ficaknyi csomagolópapírral játszott. Azóta is érintetlenül áll a szobájában a méregdrága fa járássegítő talicska, amin harkályok kopognának, ha tolná valaki.

Aztán jött a január, a betegség. Az I. sz. Gyermekklinika csecsemőosztályán Hannán kívül feküdt még  sok gyerek, szülővel. És egy, szülő nélkül. A kisfiú úgy nézett ki, mint Peter Pan a meséből. Hófehér bőr, bozontos szőke haj. 14 hónapos volt, mégsem tudott felállni, csak feküdt, és néha-néha ránk nézett a nagy barna szeméivel. Láttuk az értelmet a tekintetében. Hanna rögtön kinézte magának, integetett és magyarázott neki. A kisfiú nem reagált, csak feküdt, vékony volt és gyenge. Nem volt egy játéka sem, sem meleg ruhája. Naponta egyszer meglátogatta az apja fél órára, akit mindenki elítélt, mert koszos volt – a munkától - és amúgy is minek ilyen embernek gyerek, el kéne Tőle venni - gondolták. De míg apa dolgozik, anya a többi testvérrel otthon van. A nővérek panaszkodtak, hogy ez a gyerek még a kanalat sem ismeri, mit ehetett eddig… És tény, egy hét alatt a kislegény erőre kapott és önállóan felállt a rácsos kiságyban. Gáborra mosolygott a legtöbbet, a nőktől többnyire félt. És mikor meglátta az apját, azt a boldogságot soha nem felejtem el, ahogy őt sem.  

Éjjel hozzánk is jött a Mikulás, csendben belopódzott a gyerekszobába és az ablakba rejtette kis csomagját. Hozott rumbatököt, minidobot és egy furulyát. Hanna minden darabnak nagyon örült. Reggel 7-től zenebonált, vagy „Mukulás bácsit” kereste. Én is. Azt, aki a lábtörlőnkre rakott egy mini Mikulást, ezúton is köszönjük neki! 

Gondolatban már a karácsonyt tervezzük, az ajándékok számát próbáljuk kordában tartani, persze egy-kettő kerül majd a fa alá. Szaloncukrot kötözünk, Hanna délután elénekli a kis karácsonyt, nagy karácsonyt. Előkerül egy kis cipősdoboz, amit megtöltünk zsírkrétával, gyurmával, játékokkal. Mennyi szeretet fér egy ekkora dobozba? Nem tudom. De a címzett biztos, hogy egy 
2 év körüli kisfiú lesz.

http://ciposdoboz.hu/

http://www.szeretet.ehseg.hu/

http://www.sos.hu/Pages/default.aspx