Oszkárral az utóbbi időben igencsak
megszaladt a ló, mármint ami a
beszédfejlődését illeti. Az első érthető szavakat kb. másfél évesen mondta ki,
és természetesen ezek az étkezéssel kapcsolatos szavak voltak. Az első szóösszetétele a „Kérek még!” volt, mi más? Most csokorba szedtem a
teljesség igénye nélkül témakörönként a legcukibbakat.
Étkezés, táplálkozás
Minden
folyadék : almalé
ha nem
almalé: didodádé (limonádé)
egyik
nagy kedvenc: túródi (túró rudi)
Megállapítások, amiket
igazából hallani kellene, ahogy mondja a mély hangján, kérdéseknél mélyről
kezdi és felemeli a hangját.
- Valaki
dudált!
- Kukásautóóóó! - Minden autó, ami elmegy a házunk előtt,
vagy nagyobb méretű az utakon, csak kukásautó lehet. Vagy markoló.
- Undítóóó! (Undorító)
- Papajaj! (papagáj) - szerinte minden madár
- Segííítsééééég! - A székre, a kanapéra félig felmászik, lábai a levegőben lógnak és kiabál, hogy
mentsük meg, mintha maga is elhinné, hogy egy szakadékban lóg, mi meg persze
megmentjük.
- Támadáááás! - Ezt nem tudom honnan hallotta.
- Oszkár
nem baba!
- Oszkár
nem cuki! (Az ilyen jellegű megállapításokat kikéri magának)
- Oszkár
nagyfiú.
- Kijöhetek?
Teljes
önkívületbe esett, mikor Gábor szóba hozta, hogy Szofi kutya lány:
- Ua
nem lány. Ua fiú. (Ua=Szofi)
Minden hangot utánoz,
egész jól. Ha zenét hall, a basszust utánozza, a magas hangokat is próbálja, a
bippegéseket, sípolásokat is, mi meg persze szakadunk a nevetéstől.
nínóóó
– nála „Bíííbhmmmm-bíííííbhmmmm…”
autó
dudálás – „Dúúú…”
Bemutatkozás, köszönés
Hogy
hívnak?
- Oszkár
Hány
éves vagy?
- Iem (=Igen)
- Csü! (Tschüss!) és közben kezet ráz, ahogy látja Hanna ovijában
- Csááálóóóóó! (Csáó) ezt átvettük Tőle, tehát ez már a hivatalos családi köszönésünk
A szeme sem áll jól, ezt
már többen is mondták. Ha mesefilmet nézünk gyakran elmondja, melyik szereplő
ő, melyik Hanna. Megegyeztek, hogy a Zootropolis című mesefilmből Hanna Judy (a
főszereplő), ő pedig a polgármester. Miután ezt megbeszélték utána szólt Hannának
teljes természetességgel:
- Gyere
Judy!
Kocsiban
ülünk, épp Hanna fejét „mostam” valami miatt és feltettem a költői kérdést „Hol
van az én gyerekem?” Nagy csend következett, majd Oszkár megszólalt:
- Itt
van.
Engem
Anucinak hív, Gábort Apucinak. Mi őt néha Oszkárcinak. Egyik reggel elég
sokat mondta a nevem és Gábor elkezdte utánozni: Anuuciiii! Anuuuciii! Mire
Oszkár megszólalt:
- Apuci,
ne Anucizz!
Hétvégén
az ágyban odabújt hozzám, a fejemre hajtotta a fejét, úgy ölelt és komoly kis
hangján megszólalt:
- Ez
az én anyám!
* Az itt látható kép és szöveg a szerző tulajdona (a szerk.)
