A kalózlány meggyógyult. És elmúlt egy éves. Gondoltuk, az elmaradt szülinapi bulit bepótoljuk. Két héttel a kórház után tettünk egy kísérletet, hogy szűk családi körben, hármasban ünnepeljünk, amit valljunk be, botrányba fulladt. Rossz előjel volt, hogy a 20 lufi, amit már a kórházi bemenetel előtt felfújtunk, addigra szép fokozatosan leeresztett. A már bevált receptúra alapján készült répatorta alja csak nem akart leválni a tortáról. És amúgy is igazán pocsék lett. Gáborral gondosan beborítottuk marcipánnal a tetejét, hogy elfedjük a csúnyaságokat. Gondoltuk, kreatívak leszünk, a kilapított rózsaszín marcipánból virágmintákat vágtunk ki, amik úgy néztek ki a torta tetején, mintha parizer szeletek lennének. Hogy eme látványt tetézzük, felkerült a torta dísze, a ferde marcipánkutya is. Hanna az első falat után csak fintorgott, majd heves ellenállásba kezdett, nagyon nem ízlett neki, a kutya annál inkább.
Fotósként minden nagy eseményt, minden fontosabb pillanatot meg szeretnék örökíteni, ami Hannával kapcsolatos. A családi összejöveteleken én mindig véletlen otthon felejtem a gépem, nem ok nélkül. Most újra szembesültem, mennyire nehéz jelen esetben a férjemnek és az egyévesnek elmagyaráznom, hogy ne így, hanem úgy, most nevettesd, te meg ne hisztizz a marcipán kutya miatt... A hétköznapokon elkapott pillanatok százszor többet érnek. Annyi biztos, jövőre tortát rendelünk, kutya nélkül, és egy jó fotóst is.
Hanna az utóbbi időben érzelmileg sokat fejlődött. Ki tudja fejezni a szeretetét. Ha akarja. Kezdetben gyakran bújt hozzánk. Ha azt kérdeztük „szeretsz?”, a mellkasunkra hajtotta a fejét és közben halkan suttogott valamit babanyelven. Olvadoztunk. Aztán rájött, hogy ez nekünk mennyire sokat jelent és most már csak kivételes alkalmakkor jutalmaz meg minket. – Például este, ha fáradt és elfelejtkezik a szeretet megvonásról. - A plüss játékait persze folyamatosan ölelgeti! A legújabb, hogy hangosan puszit ad, olyan igazi cuppanósat. Na, nem nekünk! Puszit oszt reggel Zsirinek a plüss zsiráfnak, Borinak a barinak és Pierre-nek a macinak. Mi meg csak irigykedünk. A neveket Gábor adja, és még nem említettem Valtert, Artúrt, Jürgent, Patrikot és Rózit. Most, hogy belegondolok, a férjem névadási szokásaiban némi nyelvtörő szándékot vélek felfedezni. Valószínűleg a raccsolás nálunk nem jöhet szóba.
A kórházban mondta ki az első szavakat, „Mamma” „Pappa”. Azóta „zsilááá” a zsiráf, „vilááá” a virág, „luliiii” a lufi, „gyeje” a gyere, „addeee” az add ide. Ha kérem, hogy hozzon ide nekem valamit, akkor „tettyék”-kel a kezembe nyomja. A minap felugrott hozzánk a nővérem, búcsúzkodásnál megkérdezte Hannát, hogy mikor megyünk haza Miskolcra, mire ő csak annyit válaszolt, hogy „gyeje te”. Persze a már jól bevált hamma, baba, kaka, tátá, pápá, autó szavaknak is megvannak a maga jelentéseik, amiket egészen jól használ. Mikor először kakaóval kínáltam reggel, ellenkezett, csak rázta a fejét és közben azt hajtogatta, hogy kaka-kaka. Valószínűleg a két szó jelentését nem tudta megkülönböztetni. Azóta rájött, a kakaó nem is olyan rossz dolog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése