Egy gyönyörű nyári hajnalon érkezett
Oszkár és szinte észrevétlenül belesimult az életünkbe, mintha mindig is itt
lett volna velünk. A születése sok mindenre megtanított. Nemcsak engem,
mindannyiunkat.
38 hetes
kismamaként egyik este gondoltunk egyet és elmentünk a kedvenc közeli
helyünkre vacsorázni. Épp a vacsorára vártunk, mikor hirtelen belém hasított,
mi lenne, ha itt és most beindulna a szülés, és ahogy ez a gondolat végigszaladt
az agyamon, persze hogy elfolyt a magzatvíz. Gábor ura volt a helyzetnek, a személyzet
kisebb pánikot kapott, fizetnünk sem kellett, 3 másodperc sem telt el és már a kocsiban ültünk. Hanna
örömködött, hogy végre jelt adott Oszkár, ki szeretne jönni és szülünk. Hívtam
az orvosom és a szülésznőm, hogy gyorsan összepakolunk és egy órán belül bent vagyunk a kórházban
mindannyian. Aztán a drága szüleimet hívtam, hogy indul a megbeszélt „B terv”, akik
épp szalonnát sütöttek Miskolcon a kertben, pár perc múlva már az autópályán
voltak, hogy minél hamarabb Hannával legyenek.
A
Kútvölgyi kórház szülészetére este 8.30-ra értünk be, akkor már 5 perces „fájásokkal”.
A recepción úgy fogadtak minket, hogy csak nem szülni jöttünk mi is? Merthogy
teltház van, a frontok miatt. Aztán mégis volt egy üres szülőszoba, ahova Hanna
is bejött az első egy órában, ami nagyon megnyugtató volt. Majd Gábor juttatta
haza, a szüleim már vártak rá. Végül minden úgy történt, ahogy elterveztük.
Oszkár teljesen háborítatlanul jött a világra. Nem kaptam sem epidurális
érzéstelenítést, sem oxitocint. Mégis egy változás volt a tervben, Gábor végig ott volt velem, fogta a
kezem, erősített, nevettetett. És a fájások – így utólag – nem is fájtak
annyira. A szülésznőm és az orvosom szó szerint kísérték a szülést, ahogy az a
maga teljesen természetes folyamatában zajlott, nem siettettek semmit. Hajnali
1 óra 30 perckor sírt fel a kisfiunk, Oszkár. 2770 grammal 53 centivel. Azzal
köszöntötte a világot, hogy mindenkit lepisilt, amin óriásit nevettünk. A
mellkasomra rakták, hosszú percekig gyönyörködtünk benne, amíg pulzált a
köldökzsinór, a szülésznőm és az orvosom
ott állt szótlanul, és mosolyogtak, hagyták hogy megéljük ezeket a
pillanatokat, együtt. Ezúton is köszönjük a csodálatos élményt szülésznőmnek, Király
Katinak és orvosomnak dr. Kelemen Csabának.
Oszkár
10/10-es Apgárt kapott, a szülésznőm azt mondta, a csecsemő osztályon nem
tudták megmondani, hogy Oszkár vagy a mellette lévő baba született császárral,
annyira szép volt a kis arca, buksija. További 2 napot töltöttünk a Kútvölgyi
kórházban, együtt, teljesen háborítatlanul. Egyszer sem engedtem el magam
mellől Oszkárt, nem kapott sem cukros vizet, sem teát, sem tápszert. Nagyon jó
érzés volt, hogy több orvos is gratulált, hogy sikerült egy császár után
természetes úton világra hozni Oszkárt. Még a korábbi orvosom, dr Elekes Tibor
is felhívott, hogy hallotta a rendelőben a hírt, ami nagyon jó
érzés volt.
Soha
nem felejtem el, mikor Hanna reggel bejött a kórházba, és először találkozott
Oszkárral. Ott volt anyukám is, könnyes volt a szeme. Hanna finoman megsimogatta
Oszkárt, odabújt hozzá az ágyon, olyan természetességgel, mintha milliószor már
odabújt volna. Azóta is különleges kapcsolat van közöttük.
Az
első napok itthon teljesen nyugodtan teltek. Oszkár 2-3 óránként szopizik,
alszik, jó baba. Hanna sokat segédkezik, pelenkát bont, popsitörlőt hoz,
fürdővizet ellenőriz, bevonjuk abba, amihez kedve van. Esténként sétálni
indulunk, együtt, gyakran felnézünk az égre.
Oszkár
szinte észrevétlenül belesimult az életünkbe, mintha mindig is itt lett volna
velünk. Születése sok mindenre megtanított, nemcsak engem, mindannyiunkat. Olyan
élmény volt, amitől úgy éreztem, olyan erőt, képességet kaptam, amivel bármit
legyőzök. De megtanultam azt is, hogy nem irányíthatok mindent.
Drága Daka! Nem volt időm elbúcsúzni. Nem volt időm elmondani, mennyire szeretlek. Nem volt időm megköszönni mindazt, amit kaptam.
A gyönyörű gyerekkort, a sok szeretetet, gondoskodást, támogatást, türelmet, féltést, a sok mosolyt. Azt hogy az lettem, az lehettem, aki most vagyok. Tudom, most
rajtam, rajtunk a sor, hogy mindezt továbbadjuk. És én jó gyerek leszek...