2012. május 13., vasárnap

Üzenet Genfbe


Murphy törvénye alapján, ahogy Gábor elhagyja az országot, sorra jönnek a váratlanabbnál váratlanabb helyzetek. Hanna lebetegszik. Szofi kiszökik a kertből, mert Jani' bá megint elvágta fűnyíróval a kerítés alját. Hanna az oldalamon, loholunk a kutya után. Vagy ha más nem, akkor csúcsforgalomban a soksávos Hungárián a visszapillantóba nézve menten elájulok, mert a gyerek feje felett egy lódarázs köröz.


Ez a pár nap most mégis máshogy telt. Nem történt semmi különös és szokatlan. Délutánonként fél gombóc vanília fagyi, aztán irány a játszótér. Ha Hanna épp nem az eget kémlelte repülőket keresve - mert szerinte mindegyik repülőn Te utazol -, akkor hintázott, csúszdázott, motorozott, homokozott.



Naplementében virágot gyűjtött a ház mögött.


Szofi sétáltatása közben most kivételesen nem a kutya tűnt el...


Hanna minden este visszaszámolt, hányat kell még aludni. És minden reggel úgy kelt fel: „Apa még csucsukál? Megnézhetem?” Pedig tudja, hogy nem vagy itthon. A kakaó utáni, lefekvés előtti közös rongy alá bújásról hiányoztál neki a legjobban.


 
A jégeső elmaradt stop
Pedig beálltam az árkádok alá a kocsival stop
A vacsora készül stop
Nagyon nem örülünk, hogy a gép késik stop
Gyere már haza stop









2012. május 8., kedd

Vadhajtások


Kertnek hívjuk, pedig csak pár négyzetméter. Gondozzuk, ültetünk, metszünk, gyomlálunk. Ha virág lehetnék én biztosan itt nyílnék, ebben a pici kertben. Hanna egy ujjal végigsimogatja a levelek szirmait, a kert talán ezért olyan hálás. Mert még a gyom között is virág nő.


Nyílnak a sziklakerti virágok. Fehér, bíbor, sárga. A paradicsom palánták levelei alatt már ott zöldell a termés. A szamóca és a szeder is virágba borult. A tavaly elhintett mag, amit a szél fújt szét még a nyár végén, életre kelt. Mindenhol lila árvácskák bújtak ki, még a leglehetetlenebb helyeken is, ahol fű se nő. Vadhajtások, mondogatjuk. A gyom mehet, az árvácskák maradnak. - Kivétel az a pár rakoncátlan vadvirág, amik joghurtos pohárban várják, hogy Hanna bevigye őket a minioviba, hogy elültessék együtt. Most a virágokról tanulnak.




Az utóbbi időben Hanna is kinyílt, mint a kiskert. Vadhajtások itt is, ott is vannak. A dac korszak teljesen váratlanul köszöntött be. Pedig titkon reméltük, hogy mi egyszerűen csak átugorjuk, mintha nem is lett volna. Az ösvény teljesen ingoványos, csak tapogatózunk. 




Hanna mimóza lelkű lett, egyik pillanatban még sziporkázik, a másikban váratlanul könnybe lábad a szeme és végeláthatatlan sírásban fakad ki. Mert megkérem, hogy vegye le a cipőjét és mosson kezet. De ő csak Szofi kutyus pórázát szorongatja, ki akarja vinni sétálni, amit nyilván nem engedek. Ő zokog, nekem meg a szívem facsarodik össze. Nem segíthetek. Engedni sem engedhetek. Hagyom, hogy sírjon. Majd megölelem. Ő hüppög egy kicsit, aztán leveszi a cipőjét és kezet mos. A játszma - jobb esetben csak - másnap újra kezdődik. Az akarat és a düh csak nő és nő és egyszer csak kipukkad, mint egy szappanbuborék. 




Persze ennek a nehéz időszaknak is vannak gyönyörű hajtásai. A minioviban loholva szaladt hozzám, kezében egy nyaklánc, ami több napig készült és odasúgta a fülembe: "Boldog Anyák napját!"
Hanna az utóbbi időben bújósabb, mint valaha. Érintés nélkül nem tud elmenni mellettünk. Gyakran belecsimpaszkodik a lábunkba, vagy csak úgy, minden kérés nélkül megsimogat. Két kicsi kezébe veszi arcunkat, egész közel, és mosolyog. Ha leejtek valamit, vagy bármi szokatlan történik, azt mondja: "Anya, semmi baj!" Néha bölcsebb, mint mi. Néha ő tanít minket. 



A balkon ládákból árvácskák mosolyognak az árnyékban, Hanna ablakában sütkérezik a mézvirág, édes illatát messziről érezni. Egyedül a magnólia tétovázik még, mintha nem tudná, mi tévő legyen. Az első hajtásait elvitte a késői fagy. Hanna kis kezével végigtapogatja, hátha életre kel. A legfontosabb az érintés, a gondoskodás és a türelem. És ha nem is minden hajtásból lesz virág, elég ha a szemébe nézünk és tudjuk, a mi kiskertünknél nincs csodálatosabb!